Czippán Anett: A fiaim hozzák majd a gyűrűt az esküvőn

Czippán Anett két gyönyörű kisfiú, a féléves Soma és hétéves Olivér édesanyja. A műsorvezető kívánni sem tudna jobb apát párjánál, Szabolcsnál, és hamarosan össze is szeretnének házasodni. Anett a Lokálnak elárulta: a kicsik viszik majd a gyűrűt a nagy napon.

– Szabi sokat változott, amióta apa lett, de csakis pozitív irányba. Odaadóbb és felelősségteljesebb lett, amiért még inkább szeretem. A jövőben szeretnénk összeházasodni, de csak akkor, ha a gyerekek már nagyobbak lesznek. Az a nap nemcsak a kettőnkké, hanem az egész családé lesz. Csodás lenne, ha a fiúk hoznák nekünk a gyűrűt az oltárhoz, ennél szebbet álmodni sem mernék – kezdte lapunknak jókedvűen a műsorvezető, aki párjával ellentétben nem vágyik harmadik babára.

(Instagram)

– A férfiak hajlamosak könnyelmű kijelentéseket tenni, hogy nagy családot szeretnének. Szerintem egy anya kicsit máshogy közelíti meg ezt a kérdést, és én úgy érzem, hogy a mi családunk így négyesben is nagyon szép kerek. Mindig is két gyerekre vágytam. Emlékszem, amikor Oli pici volt, eltettem a ruháit, mert éreztem, hogy még egyszer szükségem lesz rá. Most már azonban egy kicsit sincs hiányérzetem. A fiúk nagyon jól meg vannak kettesben is, Oli sokat segít Soma körül, szuper testvér. Simán rábízom a picit, amíg leugrom a postáért, hiszen tudom, hogy jó kezekben van. A második gyereknél már sokkal lazább és nyugodtabb vagyok. Megtanultam, hogy ilyen pici korban sem szabad elkényeztetni a gyereket, így Somát már most önállóságra nevelem – árulta el Anett, aki fokozatosan szeretne visszatérni a televíziózáshoz.

– Imádom a munkám, és bevallom, egy picit hiányzik is, de most teljesen beszippantott az anyaság. Jelenleg a Ripost című magazinműsort vezetem, de az csak kéthetente egy adást jelent. Fokozatosan szeretnék majd visszatérni a FEM3 Caféba is, de egyelőre az itthon töltött időt is nagyon élvezem.

…read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.