A határátkelő társa

A külföldi munka nem csak azt állítja komoly kihívás elé, aki nagy levegőt véve belevág, hanem a partnerét is, függetlenül attól, hogy vele tart, vagy éppen Magyarországon marad. Ők a határátkelés sokszor meg nem énekelt hősei.

Talán elsőre furcsán hangzik, de ha jobban belegondol az ember, nem olyan könnyű eldönteni, melyik a nehezebb: maradni a megszokott környezetben a külföldön dolgozó társ nélkül, vagy vele lenni, de nem találni a helyed. (Mindezt külön nehezíti, ha már van/nak gyerek/ek is.)

Mindkettőre láttam magam is nem egy példát, és őszintén szólva egyik esetben sem irigylésre méltó a helyzet. Az egyszerűbb változat az, amikor mindez nem csak szavakban, de a valóságban is csak egy átmeneti helyzet (rengeteg család van, aki beleragadt az „apa/anya külföldön dolgozik, kéthetente hazajár” szituációba, amiből az idő múlásával egyre nehezebb kikecmeregni), de ezzel együtt sem egyszerű megélni a „másikként” mindezt.

Az otthon maradottak

Első pillantásra a két alaphelyzet közül azoké nehezebb, akik otthon maradtak, hiszen nekik a társuk nélkül kell megküzdeni a mindennapokkal, a kihívásokkal, míg ha egy pár együtt megy külföldre, akkor legalább ott vannak egymásnak.

Csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb. Aki ugyanis otthon marad, az a megszokott környezetében él, van körülötte valamilyen szociális háló, család, barátok. Tudja, mit hogyan lehet elintézni, hova, kihez kell és lehet fordulni, ha baj van, stb. Mindezt a párja nélkül, de mégis ismerős terepen.

Ugyanakkor magam is ismerek nem egy olyan családot, ahol hosszabb-rövidebb ideig ez volt a felállás, és mint minden nehéz helyzetet, ezt is előbb-utóbb megszokja az ember.

Meg lehet szokni, hogy a párod csak kéthetente (vagy még ritkábban) jár haza, és ez egy rendkívül veszélyes alaphelyzet. Kialakul ugyanis egy nélküle zajló párhuzamos élet, és egyszer csak azon veszi észre magát az otthon maradt társ, hogy már az a furcsa, amikor a külföldön dolgozó partner otthon van. Sok kapcsolat, házasság ment tönkre így…

Együtt külföldön

De ma igazából nem erről szeretnék közösen gondolkodni, hanem arról a helyzetről, amikor a pár együtt vág neki a külföldi életnek úgy, hogy csak az egyiknek van munkája.

Az alaphelyzet látszólag nem bonyolult: adott egy munka, amiből jó esetben ketten (vagy többen, ha gyerek is van) meg tudnak élni. A társnak elsőre egyszerű a dolga, hiszen alapvetően a háttérért, a családért felel, és ez az első időszakban nyilván le is foglalja.

A nehézségek akkor kezdődnek, amikor ennek a kezdeti rózsaszín időszaknak vége. Ebből a helyzetből még akkor is nehéz kijönni, ha olyan országba költözünk, ahol a munkavállalásnak nincsen jogi akadálya (például az Európai Unión belül), hiszen a jogi lehetőség még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ténylegesen sikerül majd munkát találni, nem beszélve arról, hogy olyan munka legyen, ami ki is elégíti az embert.

Ismerek olyan házaspárt, ahol az egyik fél tökéletesen megtalálta a számítását külföldi munkájában, nagyon sikeres, nemzetközi mércével mérve is magasra jutott, miközben a párja nem igazán talált magának hosszú távon kielégítő munkát, és úgy tűnik, bedarálta a háztartásbeli szerep.

„Nagyon nehéz” feladni az otthoni életet

Egy pár évvel ezelőtt, az Expat Insider által végzett felmérés azt találta, hogy a külföldön munkát vállalók velük tartó társai (egyébként 84 százalékuk nő volt) számára komoly problémát jelent …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.