HVG: Államosíthatják az MTA kutatóintézeteit

A hvg.hu azt írja, hogy a költségvetés tervezete alapján a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózatának finanszírozásának nagy része, 20 milliárd forint átkerült a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

A lap szerint az MTA vezetését váratlanul érte a kutatóintézetek államosításának első lépéséről szóló hír.

Ez azt jelenti, innentől Palkovics döntheti el, mit kutathatnak az MTA intézetei, ilyen pedig az 1950-es évek óta nem volt – írja a lap.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a köznevelési kerekasztal 13. ülése után tartott sajtótájékoztatón az Emmi Tükörtermében 2016. november 22-én.Fotó: Marjai János/MTI

A hvg.hu szerint az MTA vezetése a terv miatt rendkívüli elnökségi ülést hívott össze péntekre, és felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is.

A lap szerint az MTA költségvetéséből átkerült Palkovics minisztériumához a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint és a fiatal kutatók támogatásának több mint 1 milliárdos alapja is, illetve az EU-s és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatására szánt 700 millió forintos és az infrastruktúra-fejlesztésre szánt 500 milliós keret is.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.