Kunhalmi Ágnes kiszállt az MSZP elnökségéért folytatott küzdelemből

Az Indexhez eljuttatott közleményben jelentette be Kunhalmi Ágnes, hogy mégsem indul az MSZP elnökséért a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, csak választmányi elnöknek jelölteti magát.

Kunhalmi mindezt azzal indokolta, hogy a célja a baloldali egység megteremtése, de “a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván”.

Az MSZP tagjai vasárnap így majd Mesterházy Attila egykori töbszörös pártelnök, Tóth Bertalan frakcióvezető között választhatnak. Kunhalmi egyiküket sem támogatja.

Tóth a kevésbé ismert, de a párton belül komoly támogatói vannak. Például a párt egykori pénztárosa, Puch László, de őt támogatja Molnár Zsolt, Ujhelyi István, vagy az egykor Mesterházyt támogató Harangozó Tamás.

Mesterházy mellett áll Gúr Nándor, és hízelgően nyilatkozott róla Szanyi Tibor is.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.