Várandósan költözködik Kollányi Zsuzsi

Kollányi Zsuzsi boldogabb, mint valaha, hisz szerelmével, Attilával első közös gyermeküket várják, méghozzá egy kisfiút. A szülés előtt azonban még napirenden van egy költözés is, a hetedik hónapban járó énekesnő a Lokálnak elárulta: két hónapjuk maradt otthont találni.

–Eladtuk a lakást, amiben jelenleg élünk és mihamarabb, még a pici születése előtt szeretnénk egy nagyobb otthont találni. Lehet, hogy valaki szerint kockázatos dolog az utolsó trimeszterben bevállalni egy költözést, de sok barátunknál hallottam, hogy hasonlóan alakult, és nem volt semmi probléma – kezdte lapunknak az énekesnő, aki épp a költözés miatt egyelőre még bababútorokat sem vásárolt. Ebből is látszik, hogy Zsuzsi édesanyjával ellentétben lazán kezeli a várandóssággal járó feladatokat, mondhatjuk úgy is, hogy nem aggódja túl a dolgokat.

– Úgy gondolom, hogy viszonylag könnyedén kezelem a terhességet. Nem igen vannak bennem félelmek és az apróbb rosszulléteket is jól viselem. Nagyon ritkán kérem ki mások tanácsait, általában az élet más területein is az ösztöneimre és a megérzéseimre hagyatkozom. Édesanyám nagyon aggódó típus, hajlamos túlzásba vinni a féltést, így mindent nagyon óvatosan közlök vele, hisz nem akarok neki felesleges stresszt okozni. A párommal pedig mindent megbeszélhetek, nincs olyan akadály, amit együtt ne tudnánk legyőzni – árulta el Zsuzsi, aki úgy véli, hogy a gyermeknevelésben kettejük közül ő lesz a szigorúbb.

/Fotó: Lövey Rita

– A párom imádja a gyerekeket, egyszerűen elolvad tőlük és ez oda-vissza igaz. Most úgy gondolom, én leszek a rossz zsaru a családban, aki inkább megköveteli a dolgokat, de a határokat Atti is biztosan betartatja majd, mert alapvetően nagyon elvhű férfi, amit én nagyon tisztelek benne. Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyermek kiskorától kezdve őszinte és nyitott kapcsolatot ápoljon a szüleivel, nekem is ilyen volt a kisgyermekkorom, anya mindig ott állt mellettünk és bármiben számíthattunk rá – árulta el Zsuzsi, aki korábban lapunknak már beszámolt arról, hogy édesapja nem volt része az életének, de ettől függetlenül is kiegyensúlyozott, boldog gyermekéveket tudhat maga mögött.

…read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.