Kilenc évre eltiltották a közhivatal viselésétől a tíz éven át lógó spanyol közhivatalnokot

Aktuális

Carles Recio a La Sexta televízió riporterével.Fotó: Screenshot via The Telegraph

Carles Recio tíz éven át minden reggel bement munkahelyére, a valenciai tartományi kormány irattárába, blokkolt az órával, majd egyből távozott is. Legközelebb délután négykor láthatták, akik esetleg figyelték volna, amikor újra megjelent blokkolni. Sokan nem lehettek, akik figyelték, mert ezt a rutint tíz éven át tudta folytatni.

Recio egy évtizedet húzott le úgy közhivatalnokként, hogy gyakorlatilag egy perc munkát se végzett. Mindezt évi 50 ezer eurós fizetésért.

Tavaly nyáron bukott le, miután néhány munkatársának gyanús lett, hogy sosincs bent. Akkor csak kirúgták, az ügyészség pedig még csak nyomozást se volt hajlandó indítani ellene, mert szerintük a krónikus lógás nem bűncselekmény. A valenciai bíróság végül mégis eljárást indított ellene, és

kilenc évre eltiltotta a közhivatal viselésétől a közhivatalnokot, aki tíz éven át csak papíron töltötte be hivatalát.

Recio amúgy azzal védekezett, hogy ő igazából végiggürizte az ellógott évtizedet. “Az irodán kívül dokumentálok, ami igazi rabszolgamunka” – nyilatkozta például a spanyol La Sexta televíziónak. “Rabszolgaként dolgozni meg azt jelenti, hogy én güriztem, a munkám gyümölcsét meg mások takarították be” – panaszkodott. A bíróság elutasította a védekezését, mert vizsgálatuk során egyetlen irat se került elő, amely bizonyította volna, hogy az elmúlt évtizedben akár egy percet is dolgozott volna. A bíróság a tartományi kormányt is kritizálta, mert Recio aligha lóghatott volna el egy egész évtizedet a munkából, ha ez bárkit is érdekelt volna felettesei közül. (Via The Telegraph)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.