Azt sírja vissza Orbán, amikor a budapesti kávéházi értelmiség forradalmasította a futballt

Van abban valami egészen abszurd, hogy azon a héten, amikor az anyagi okok miatt a tradicionális nevét félre dobó magyar bajnok szerencsés döntetlent játszik az őt lefocizó luxemburgi (!) bajnokkal a Bajnokok Ligája elő-elő-előszobájban, és ezt a kormánypropaganda próbálja úgy beállítani, hogy micsoda értékes eredmény ez, Orbán Viktor arról beszél, hogy Horvátország történelmi sikere „a mi kutyánk kölyke”.

A NATO-csúcson a köztévének nyilatkozó Orbán okfejtése így néz ki a maga teljességében:

„Mindig is a Duna-menti futballkultúra része volt Magyarország. A horvátok sikere persze a horvátoké, de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen az a régió dicsősége is, még hogyha a horvát zászlót kell is most a magasba emelni. És én teljes szívvel szurkolok, nem csupán azért, mert a horvátok a barátaink és a szomszédaink, hanem mert azt a futballkultúrát képviselik, amihez mi is tartozunk, mégha már nem is érjük el, sőt meg sem közelítjük azt a szintet, amire a horvátok képesek. De azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke.”

Eszerint hiába nem vagyunk kint mi magunk világbajnokságon 1986 óta, valójában a szomszédos, régiós mi kutyánk kölyke mindig is ott volt.

  • 1990-ben valamennyi szomszédunk ott volt helyettünk is a vébén: Ausztria, Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió is.
  • 1994-ben Románia zászlaját lehetett a magasba emelni
  • 1998-ban egész falka kölykünk volt kint megint: Románia, Horvátország, Ausztria valamint a rajtunk pótselejtezőn átgázoló kis-Jugoszlávia.
  • 2002-ben Szlovénia és Horvátország zászlóját is lobogtathattuk
  • 2006-ban Ukrajna, Szerbia és Montenegró, Horvátország valamint a közös futballkultúra okán Csehország is minket képviselt.
  • 2010-ben megint több országgal dobogott együtt a Szívünk: Szerbia, Szlovénia, Szlovákia volt ott a vébén a nevünkben is.
  • 2014-ben Horvátországgal közösködtünk
  • idén Horvátországgal és Szerbiával utaztunk a vébére.

Így azért már nem is olyan rossz, sőt, van okunk a büszkeségre.

Az Orbán által említett Duna-menti futballkultúra egyébként valóban létezett valaha.

Az apja az angol Jimmy Hogan volt, aki száz éve megalapozta a magyar, az osztrák, de még a német focit is. Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében külön fejezetet szentel a Duna-menti iskolának. Ebben azt írja, hogy Hogan és helyi követői szakítottak a fizikalitáson nyugvó angol stílussal, ehelyett a
labdajáratáson alapuló fociban hittek, amiben óriási jelentősége volt a technikai képzettségnek, de nem öncélúan, hanem azért, hogy azzal is elősegítsék a gyors passzjátékot.

A közép-európai kávéházi kultúra lett a megújítója az angol elitiskolákból induló, de a munkásosztályt meghódító játéknak. „Ahhoz, hogy a taktika fontosságára minden kétséget kizáróan fény derüljön, az kellett, hogy az ügyet felkarolja egy olyan társadalmi osztály, amely képes alakotóelemeire szedni a labdarúgást, és a részekről absztrakt síkon gondolkodni a futballpályán és azon kívül is. Ez végül Közép-Európában következett be a két világháború között. Amit az uruguayiak és az argetinok ösztönösen éreztek, annak részleteit és mozgatórugóit az osztrák és a magyar burzsoázia – jobbára zsidó értelmiségi része – el is tudta magyarázni. A labdarúgás modern értelmezése és szakami vitakultúrája a bécsi kávéházakban született meg.” Bécshez hasonlóan Budapesten is intellektuális vita folyt a futballról.

Jellemző a Duna-menti iskolára, hogy amikor 1938-ban a hazai rendezésű világbajnokságon a fasizmus nyomait magán viselő olasz csapat a sebességére és a fizikai …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)