Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre

Aktuális

A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak. Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek. Fődi Kitti cikke az Abcúgon.


Munka után vagy hétvégén a Tündérpakk Alapítvány anyái telepakolják a kocsijukat zsákokkal, és a gyerekeikkel együtt útrakelnek, hogy szinte az ország bármely területére segítséget vigyenek. Az anyukákhoz rengeteg adomány és segítség érkezik magánszemélyektől és nagyobb cégektől, vállalkozásoktól egyaránt, mert tudják, hogy jó helyre kerül az adomány.

A 16. kerület egyik újonnan épített lakóparkjában találkozunk három önkéntes nővel és gyerekeikkel, Szomolányi Tímeával és lányával, Seres Barbarával és Koklács Tündével. Halkan ülünk le a konyhában beszélgetni, ugyanis az egyik önkéntes, Tünde négy éves kislánya éppen alszik. A három nő próbál csendesebben nevetgélni egymás viccein, kétség nem fér hozzá, hogy nem csak munkatársakról, hanem nagyon jó barátnőkről van szó.

Ennek a baráti társaságnak és az alapítványnak az élén Szomolányi Tímea áll, akit a tévénézők a Jön a baba! című műsorból is ismerhetnek. Az egész alapítványt Tímea fogja össze, az ő kiterjedt kapcsolathálójának köszöhetően tudnak ennyi mindenkin segíteni, ugyanis saját pénzük nincs.

,,Ez úgy néz ki, hogy felhív minket valaki, hogy kiságyra van szükség, mert a védőnő reklamál, hogy nincs. Akkor mi kiírjuk a Facebookra, és nem akarok hazudni, nem kell hozzá egy nap, és már megvan a kiságy” – meséli Barbara, az egyik önkéntes.

Szomolányi Tímea és Csenge (középen) Seres Barbara (jobbra) és Koklács Tünde (balra) a Tündérpakk Alapítvány önkéntesei.Fotó: Végh László / Abcúg – az Abcúg engedélyével.

A 27 önkéntesből álló csoport eleinte azzal a küldetéssel indult, hogy a kinőtt gyerekruhákat továbbadják azoknak az anyáknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ezeket megvásárolják. Ma már azonban ennél jóval több az alapítvány munkája. A hatalmas adománygyűjtő akciókon túl lementek például télen a Lyukóvölgybe (amelyről mi is több cikket írtunk) ruhákat osztani a szegényeknek. Ezenkívül munkát, lakást is szereztek már több anyának. Nem rég pedig egy rossz állapotban lévő iskolának ajánlották fel, hogy egy hétvégén elmennek és kifestenek. De egyáltalán nem csak kizárólag anyákon segítenek.

,,Az igények adják, hogy hogyan bővítjük az alapítványt. Eleinte csak a kisgyermekek és anyák voltak, mostanában sajnos az idősek szorulnak segítségre. Nem tudnak miből főzni, nincs fűtés. Nem fogjuk nekik azt mondani, hogy nem segítünk, mert idősek” – magyarázza Barbara.

Mint a népmesékben

Az adományok épp úgy érkeznek, ahogy maguk az önkéntesek is: szájról szájra terjed Tímea és az anyák híre, pontosan úgy, mint a népmesékben.

Ha az alapítványnak szüksége van valamilyen adományra, ami épp nincs raktáron, vagy valakinek …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.