Szakértők megkérdőjelezik, hogy Leonardo festette a világ legdrágább festményét

Neves művészettörténészek, köztük Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem történésze megkérdőjelezi, hogy Leonardo da Vinci festette a világ legdrágább festményét, a Salvator Mundit.

A neves Leonardo-kutató szerint a Krisztus-portrét a reneszánsz mester stúdiójában dolgozó Bernardino Luini készítette, akinek művei manapság egymillió fontért kelnek el a műtárgypiacon.

A Salvator Mundit múlt év novemberében 450 millió dollárért (120 milliárd forint) vásárolta meg a Christie’s New York-i árverésén az abu-dzabi kulturális minisztérium.

A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították.

A diófára készült olajfestmény első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, 1763-ban már Buckingham hercegének a fia bocsátotta árverésre, utána azonban eltűnt, és csak a 19. század végén került elő újra, többször átfestve, csaknem felismerhetetlenül. 1900-ban, amikor Sir Charles Robinson angol gyűjtő megvásárolta, Luini festményeként tartották nyilván.

A remekművet 2005-ben ismét eladták, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként. A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után megállapította egy nemzetközi szakértői csoport. A londoni National Gallery 2011-2012-ben mutatta be az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdonaként. Legutóbbi birtokosa Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos, az AS Monaco futballcsapatának tulajdonosa volt, aki négy éve Yves Bouvier svájci műkereskedőtől vásárolta a művet 127,5 millió dolláros összegért.

“Ez Luini festménye. Ha megnézzük Leonardo tanítványainak munkáit, láthatjuk, hogy Luini fest oly módon, ahogyan a Salvator Mundin látható” – hangoztatta Landrus, aki úgy véli, hogy a festmény csupán 5-20 százalékban lehet Leonardóé, az “elsődleges festő Luini volt”.

Landrus mellett mások is kétségeiknek adtak hangot, Frank Zöllner, a Lipcsei Egyetem művészettörténésze szerint a festmény “Leonardo műhelyének vagy egy későbbi követőnek magas színvonalú munkája”. Charles Hope olasz reneszánsz szakértő szerint a Leonardónak tulajdonított festmények “igen különbözőek” ettől a Krisztus-portrétól.

A párizsi Louvre munkatársainak egy része is kétségeit hangoztatta. Vincent Delieuvin, a múzeum 16. századi olasz művészetének specialistája és Leonardo párizsi kiállításának kurátora nem volt hajlandó kommentálni a véleményeket a The Guardian brit napilap megkeresésére.

“Bizonyítani tudom, hogy a kép nagy részét Luini festette. Elegendő bizonyítékként szolgál festményeinek összevetése a Salvator Mundival” – idézte a brit napilap Landrust, akinek újabb munkája Leonardo da Vinciről szeptemberben fog megjelenni.

A brit történész, aki Luinit Giovanni Antonio Boltraffio mellett a Leonardo-műhely legtehetségesebb asszisztensének tartja, összevetette Luininek a londoni National Galleryben lévő, Krisztus a doktorok között című festményét a Salvator Mundival és a stílus, az ecsetvezetés, a színhasználat hasonlóságait kiemelve hangoztatta: “a legpontosabb, ha Luininek és nem Leonardónak tulajdonítják a művet.

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)