Barcelona, a bűnös város

A katalán nagyváros egyfelől egyike Európa legszebb és turisták által leginkább látogatott helyeinek, másrészt meglehetősen rossz a híre, hiszen rengeteg utcai bűncselekmény történik. Ami ellen a hatóságok sem sokat tesznek.

Ennek oka pedig az, hogy a spanyol törvények szerint a 400 euró értéket meg nem haladó lopás csupán szabálysértés és nem bűntett, ezért büntetése csupán 50 euró. Ráadásul akárhányszor kapnak el egy tolvajt, a bűn nem halmozódik.

Ennek eredményeképpen a tolvajok csapatokban járnak és a büntetést egyfajta adónak tekintik. A rendőrség ezt nem véletlenül tartja demoralizálónak, hiszen ha egy tolvajt letartóztatnak, az órákon belül újra az utcákon lesz.

Próbálták ugyan megváltoztatni a törvényt, de a jogrendszer olyan súlyos esetekkel küzd, hogy a tolvajlással egyelőre nem tudnak foglalkozni. Így a helyi hatóságok csak jó tanácsokat adhatnak az embereknek és figyelmeztethetik őket a veszélyre.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

A feljelentési folyamatot mindenesetre megkönnyítették, ez ugyanis elengedhetetlen a biztosítás kifizetéséhez. Régebben órákat kellett a rendőrségen tölteni, de most már online is megoldható a feljelentés, ráadásul többnyelvű online felületen.

A helyiek is igyekeznek figyelmeztetni a turistákat, ők jellemzően nagyon szégyellik a helyzetet és segíteni próbálnak – derül ki a brit Guardian összeállításából.

„Ne legyen nálad kézitáska. Soha ne tegyél táskát vagy hátizsákot a kávéház vagy az étterem padlójára, vegyél olyan kampót, amivel az asztalhoz tudod illeszteni. Legyen nálad övtáska a pénznek, kártyáknak és a kulcsoknak. Soha ne állj meg, ha útbaigazítást kérnek tőled, vagy valaki azt mondja, hogy levesz rólad egy kis madárkakit. Soha ne tedd a pénztárcádat az első, vagy a hátsózsebedbe” – mondta a város északi részében élő Margot.

Van, aki azt ajánlja, hogy a rablók miatt legyen nálunk két pénztárca, egy a valódi értékekkel, egy, hogy a rablónak átadjuk, ha olyan a helyzet.

„A pénzedet és a kártyáidat tartsd az övtáskádban, és legyen egy olcsó műanyag tárcád Monopoly pénzzel és értéktelen kártyákkal kitömve a hátsózsebedben. Kiabálj, de ne állj ellen” – tanácsolta Ducksis.

Sokan javasolják, hogy a fontos okmányokról legyen fénymásolatunk. BoyoUK javaslata: „tegyél minden könnyen ellopható cuccot a kerekes bőröndödbe és zárd azt be, amíg a hoteledbe nem érsz. Onnan már naponta könnyen vihetsz magaddal annyi készpénzt, amennyire szükséged van, így a pénztárcád nem az első zsebedben dagadozik”.

Pórul járt utazók történetei

„Hirtelen nagydarab férfiak vettek körül, durván félrelöktek és becsukták a vonat ajtaját, ahogy megpróbáltam feljutni a szerelvényre. Átestem ezeken az embereken és ahogy sikerült feljutnom a vonatra, ők hirtelen leugrottak. Azonnal tudtam, hogy elloptak valamit és tényleg, a pénztárcám eltűnt” – mesélte a kenti Alison W., akinek 150 eurója bánta a kalandot.

„Nagy szerencsém volt a barcelonai metrón. Ahogy három barátommal felszálltunk a zsúfolt vonatra, három férfi lökdösődve szintén fel akart szállni. A tolvaj a ruhám alól tépte ki a tárcám tartalmát egy cipzáras táskából, és még az útlevelem is volt képe visszaadni, mintha segíteni akarna. A következő megállónál, mielőtt még lett volna időnk felfogni mi történt, leszálltak. A leszállás is nagyon gyors volt, félrelökdösték az embereket, hogy még nagyobb zűrzavart keltsenek” – ez már gixxerman006 története.

Moribolát a madárszar-trükkel rabolták ki a Güell Parkban: „Forró, napsütéses nap, üres a park, kivéve egy babakocsit toló családot.” …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)