Egy egészen izgalmas repülés története

Kétfajta ember van: az egyik fél a repüléstől, a másik nem. A Mayree-uh-uh blog szerzője saját bevallása szerint a második csoportba tartozik, pedig azért akadtak érdekes élményei…

„Sosem féltem a repüléstől. Persze zuhanás, vagy még inkább a földhöz csapódás az más tészta, de ahhoz előbb repülni kell. Attól pedig nem félek.

Emlékszem az első utamra (ki nem? – ördögi vigyor). Az azt megelőző éjjel nem sokat aludtam, minden lejátszódott bennem a Hindenburg katasztrófájától kezdve a Challenger osztódásáig, de nem volt mese, menni kellett.

Meglepő módon a felszállás után semmi különöset nem éreztem, kivéve azt, hogy ha nem nézek ki az ablakon, akkor szédülök. Így aztán úgy lapátoltam a kaját befelé, hogy közben a homlokom majd kitolta az ablakot.

Ekkor ettem életemben először füstölt lazacot és olajbogyót. Előbbit azóta is imádom, utóbbit nem nagyon tűröm meg még a pizzán sem, soha nem szerettem meg, pedig lett volna rá időm is, módom is, mondjuk az 5 év alatt, Tunéziában.

Akkor először két hetet töltöttünk kint, többnyire a Douz környéki sivatagot jártuk, aztán visszafelé a gépen már a szédülésem is elmúlt. Igaz, néha eszembe villant az alattunk vonuló havas hegycsúcsokat és sziklaszirteket figyelve, hogy a seggem és az alant elterülő tájat csak pár milliméternyi alumínium választja el az egyesüléstől. No és közel tízezer méter.

Ilyenkor kissé ökölbe szorult a talpam, de megnyugtattam magam: szart sem tehetünk itt hátul, a pilótafülke mögött, bízzunk hát a kapitányban.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK – AKÁR REPÜLŐ NÉLKÜL IS…

Egyszer történt csak meg az évtizedek során, hogy kis időre – finoman kifejezve – odalett a komfortérzetem. Történt, hogy az idő tájt Szíriában dolgoztunk, és a MALÉV (tudja még valaki azt, hogy mit fed a név?) járata este későn indult Budapestről, hajnalban érkezett Damaszkuszba és indult is vissza.

Így aztán ha jöttem, vagy ha mentem, csak a nagy büdös sötétséget láttam magam alatt. Emellett utáltam éjszakázni is, így üdítő volt látni azt, hogy a szír légitársaság valamikor reggel 8-kor indít Budapestre járatot és délután négy körül vissza.

Nosza, arra kértem a legközelebbi repülőjegyem, amikor pihire mentem volna hazafelé. Ragyogó napsütésben indultunk a gép felé, tökéletes idő a repülésre. Kissé csodálkoztam azon, hogy vagy túl korán jöttem, vagy túl későn, mert ha jól emlékszem összesen hárman ültünk a buszon és ebbe a sofőr is beleszámítódott. Nofene, még a végén VIP leszek, csak épp senki nem szólt ez ügyben?

Aztán a kezdeti lelkesedésem kissé alábbhagyott, ahogy egyre távolodtunk a főépülettől és még sehol sem láttam a repülőt, ellenben annál több roncs, kiégett, összecsavarodott, egykor repülő masina mellett haladtunk el. A gondolatot, miszerint ezekből rakják épp össze a gépünket, elhessegettem, ráadásul végre megtaláltuk a magában árválkodó Jak-40-est.

Beszálltunk, ajtókat becsukták, ejha! Tényleg ketten utaztunk, de volt ott pilóta, másodpilóta, fedélzeti mérnök és két stewardess, talán még vécésnéni is, szóval nem kongott a gép az ürességtől. Mondták, hogy bárhova ülhetek. Szuper. Micsoda meglepetés!

Hátramentem, gondoltam, hogy ha leesünk, később érek le, néha az a kis idő is számít. Volt ott egy négyüléses rész, mint a régi egyajtós Ikarusz távolsági buszokon: kis asztal, két ülés előre, két ülés pedig hátra nézett, kis lámpával. …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)