Meghalt Fábián László olimpiai bajnok kajakozó

Fábián László 2015-ben

Nyolcvankét éves korában elhunyt Fábián László olimpiai és négyszeres világbajnok kajakozó, edző, a sportág első magyar olimpiai aranyérmese.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál.

Fábián László 1936-ban született. 1954-ben kijutott a maconi világbajnokságra, ahol negyedik lett hosszú távú négyesben, majd ebben az évben magyar bajnokságot nyert kajak négyesben a 10 000 méteres távon. A négyes, amelynek Urányi János is tagja volt, 1955-ben 1000 méteren nyert, ekkor tanácsolta edzője, Gelle Sándor, hogy társuljon a nála tizenkét évvel idősebb, „Öregként” emlegetett Urányival, mert mindketten kitartóak, szorgalmasak voltak.

Az 1956-os melbourne-i olimpián győztek az akkor utoljára megrendezett kajak kettes 10 000 méteres versenyszámban, ezzel a sportág első magyar olimpiai diadalát aratták. Ráadásul úgy végeztek az első helyen, hogy a forradalom miatt a felkészülés utolsó szakaszában nem is edzhettek vízen. Urányival 1960-ban a római olimpián is esélyesének számítottak, de az olaszok a tízezer méteres számokat nem rendezték meg, és a hosszú táv ezután már nem került vissza a programba.

Az 1956-os olimpiai győzelem után Fábián négyszer nyert világbajnokságot: 1958-ban Prágában kajak kettesben 10 000 méteren, 1963-ban Jajcéban Tímár Istvánnal kettesben és a négyes tagjaként, végül 1966-ban Szöllősi Imre párjaként. Emellett hat Európa-bajnoki aranyat is begyűjtött.

Az aktív versenyzést 1969-ben fejezte be, azután technikai vezető, illetve edző volt az Újpest kajak-kenu szakosztályában, és dolgozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is. 1969-től az Újpesti Dózsa, illetve az UTE edzője, szakosztályvezetője volt, majd 1997-től az MTK vezetőedzője lett.

Fábián Lászlót 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2012-ben Gerevich Aladár-emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának életműdíját. Az UTE megújult Tímár utcai vízitelepe 2014-től Urányi és Fábián nevét viseli. Felesége, Rozsnyói Katalin is sikeres edző, aki olimpiai és világbajnokok sorát nevelte ki. (MTI)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)