Éppen bicikliztem hazafelé, amikor belebotlottam 400 milliárd forintba

Tekertem hazafelé a 444 szerkesztőségéből, amikor nagy szerencse ért. Legalább három óriási vagyonba botlottam. Az történt, hogy a Várkert Bazár elé érve lelassítottam, ugyanis a bicikliutat biztonsági emberek szűkítették le. Udvariasan jelezték, hogy nem vagyok jó helyen, mert itt autók fognak megállni, és abban a pillanatban fekete Audi hajtott elém, majd kiszállt Csányi Sándor milliárdos, akit Schmidt Mária milliárdos két csattanó puszival köszöntött.

Csáó Csányi!

Cupp.

Hű, csoda egy Gazdálkodj okosan-parti lesz ebből, gondoltam, és áttoltam a bringát az út másik oldalára, ahol megint egy fekete autóba ütköztem, amiből lendületesen pattant elő Mészáros Lőrinc milliárdos és milliárdos felesége.

Mászáros&Mészáros

Vaszily Mikós, az Echo tv vezérigazgatója szkenneli az Echo tv két tulajdonosát.

Akkor láttam csak, hogy a Figyelő TOP200 nevű vállalati bulijába csöppentem. Ez aztán a fényűző mulatság! Jól fogyhat a lap, gondoltam. Itt majd Dagobert bácsit szolgálják fel naranccsal.

Játék!

Valaki számolja meg nekem, hány milliárd áll ennél a pogácsázó asztalnál (igen, az ott jobbra Rogán Antal:

Mészáros, Csányi, Rogán Cecília, Rogán Antal.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)