Jogában áll élni

Vajon mennyire más az élet Svájcban SNI-s gyermekkel, mint Magyarországon? Egy hónap tapasztalat után ezt írta meg Zoltán a Csevecsoport blogon.

„A megérkezés utáni első hét sem volt fáklyásmenet, aztán Hanna lányomnak eljött az első nap az iskolában. Ez volt az áttörés, itt dübörgött a föld, az eddig a lelkemet nyomó mázsás kövek legördülésétől.

Tízperces stresszoldás. Persze elkísértem Hannát a suliba, megkerestük az osztályfőnököt, aki „élesre állított” német-magyar fordítóprogrammal fogadott, és pillanatok alatt meggyőzött, hogy annak ellenére, hogy nagyon nehéz lesz egy 14 éves kamaszlánynak, megoldják a beilleszkedést.

Az első nap első tanórája után Hanna saját és kizárólagos némettanárnőt kapott, akivel el is kezdték a tanulást. No nem magolással – beszélgetéssel, séta, vagy épp kutyasétáltatás közben.

Ez így megy majd az első félévben biztosan, a kevésbé fontos tanórák, illetve a franciaórák helyett turbó német nyelvi felzárkóztatás lesz a program. Tíz perc után tudtam, itt bajunk nem lehet.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Elindultunk mi is, felfedezni, felderíteni. Mert bizony Svájc nem egyszerű, nagyon kell figyelni, mit, hol vesz az ember, pillanatok alatt el lehet szállni anyagilag, viszont odafigyelve, szigorú költségvetést követve meg lehet élni, jelenleg egy fizetésből is.

Ami nagyon drága, és elkerülhetetlen, a lakásbérlet és az egészségbiztosítás. De a napi élethez itt vannak a már otthonról ismert multik, gyakorlatilag ugyanolyan árszínvonallal, ami valószínűleg az itteni ÁFA mértékének is köszönhető, hiszen az 8 % alatt van.

Érdekes összehasonlítani az otthoni 27%-kal, különösen úgy, hogy ez az adó a szegények adója.

Közben Évi is aktivizálta magát, talált egy integrációs nyelvtanfolyamot a szomszéd városkában és bejelentkezett. Választható volt a papa-mama-gyerek, a mama-gyerek, a női, és még nem tudom hányféle lehetőség.

A tananyag az integrációhoz fejlesztve, felesleges sallangok nélkül, lényegre törően. Hogy ez jószívűség, vagy gyorsabb út a munkába álláshoz, és adófizetéshez, azt nem tudom, de sejtem. Valójában mindegy is.

Egy hónap után szépen egyenesednek a dolgaink, gyorsan távolodik az otthoni kilátástalanság, győz a befogadó környezet.

Ami nehezebb, olvasni az otthoni híreket, a sorstársaink bejegyzéseit a csoportban, épp melyikük gyerekének nem jutott óvoda, iskola, gyógypedagógus. Azt hittem, ezt hátrahagyva könnyebb lesz, de sajnos a kontrasztot látva, férfiként, a sírás fojtogat.

Főleg úgy, hogy belülről az is látszik, a „hardver” itt is ugyanaz, ugyanolyan emberek sertepertélnek a gyerekeink körül. A „szoftver” más, a hozzáállás. Az anyagi lehetőségek nagyon kevés szerepet játszanak a szituációban, bár azért az látszik, nem kevés pénzt fordítanak itt az oktatásra.

És folyamatban egy program is, a célja minden svájci iskolát azonos szintre hozni, mindenhonnan azonos eséllyel induljanak a gyerekek a felnőttkor, a pályaválasztás felé.

Megkönnyebbültem, nyugodtan várom a jövőt, annak ellenére, hogy azzal is tisztában vagyok, lesznek nehéz napok, de ilyen támogatással megoldunk mindent, az biztos.

Ami a szélesebb környezetünket illeti, majd’ mindenki mosolyog, kutyasétáltatás közben minimum köszönünk, de jó néhányszor váltunk pár szót is. Ez azért is érdekes, mert a svájci, büszke svájci.

(Csak egy egyszerű példa, háromszor annyit is fizet egy tojásért, egy kiló krumpliért, vagy bármi másért, ami hazai termék.)

Büszke svájci, de nem több, mint én.

Mint én, a migráns.”

A teljes posztot itt találjátok, mondanom sem kell, érdemes elolvasni!

Svájci iskola magyar szemmel

<iframe sandbox="allow-scripts" security="restricted" src="http://hataratkelo.com/svajci-iskola-magyar-szemmel/embed/#?secret=hyM0MgPJZX" …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)