Női börtönbe kérte magát a férfi, hogy erőszakolhasson

Nagy felháborodást keltett, hogy Angliában a törvénykezési rendszer hibájának köszönhetően egy olyan ember került női rabok közé, akit rablásért, súlyos testi sértésért, nők ellen elkövetett szexuális erőszakért, molesztálásért, sőt még pedofíliáért is elítéltek már korábban. Azonban a Nagy-Britanniában élő Karen White számára a jog lehetőséget adott arra, hogy olyan börtönbe menjen, amilyen neműnek vallja magát.

Az 52 éves férfi kijátszva a rendszert, transzneműnek vallotta magát a tárgyaláson, ennek következtében tavaly szeptemberben White átkerült egy női börtönbe. Ezt a döntést a férfi több ismerőse is bírálta és értetlenül állt az ítélet előtt, ugyanis közülük sokan kétségbe vonták a férfi transzneműségét.

Ezek után az már csak az angol döntéshozóknak lehetett meglepő, hogy a többszörösen büntetett bűnöző végül a női fegyházban eltöltött 3 hónap alatt két rabtársát is zaklatta szexuálisan.

Később az Igazságügyi Minisztérium elnézést kért a hibáért, beismerve, a férfi esetében rossz döntést hoztak első fokon, mivel nem vették figyelembe, hogy a rab korábban nőket erőszakolt és zaklatott.

A rabot jelenleg egy férfi börtönben tartják fogva, ahol raboskodás közben éppen nemváltoztató műtéteken esik át.

A korábban még engedékeny bírák White büntetését a női fegyházban elkövetett tetteiért életfogytiglanra módosították- írja a 444.hu a Guardian.com cikkére hivatkozva.

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)