Női börtönbe küldték, mert transzneműnek mondta magát, aztán elkezdte erőszakolni a rabtársait

Az 52 éves Karen White férfiként született, de a brit büntetésvégrehajtás transzneműként vette nyilvántartásba annak ellenére, hogy nem esett át semmilyen nemváltoztató műtéten, csak női ruhákban járt. White-ot rablásért, súlyos testi sértésért, nők ellen elkövetett szexuális erőszakért és molesztálásért is elítélték. Korábban pedig pedofíliáért is került bíróság elé.

Tavaly szeptemberben a transznemű besorolása miatt átkerült egy női börtönbe, annak ellenére is, hogy a bíróságon tudták, hogy nőket zaklatott. A női börtönben eltöltött 3 hónap alatt két rabtársát zaklatta szexuálisan.

White több ismerősét is sokkolta, hogy a rabot női börtönbe szállították, sokak szerint ugyanis a transzneműsége is megkérdőjelezhető. A rabot jelenleg egy férfi börtönben tartják fogva, és éppen nemváltoztató műtéteken esik át.

Karen WhiteFotó: Yorkeshire-i Rendőrség

Nagy-Britanniában a rabok számára adott a jog, hogy olyan börtönbe menjenek, amilyen neműnek vallják magukat. Hogy végül hová kerül egy elítélt, azt egy többlépcsős folyamatban döntik el, White esetében ez hozott rossz döntést első fokon, mivel nem vette figyelembe, hogy a rab korábban nőket erőszakolt és zaklatott. Az Igazságügyi Minisztérium elnézést kért a hibáért.

A White által elkövetett bűncselekmények tárgyalásán beidézett tanúk szerint White kezdetben elbűvölő személyiség, de nagyon türelmetlen és hirtelen haragú, ez pedig látszik is a viselkedésén, gyakran válik agresszívvé.

White büntetését a börtönben elkövetett bűneiért életfogytiglanra módosították. (Guardian)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)