A Cadillac kormánya figyeli sofőrjét

A „Super Cruise” elnevezésű rendszer révén nem szükséges, hogy kezünk a kormányon legyen autópályán, az autó magától halad és kormányoz az adaptív tempomat és a sávfelismerés összehangolásának segítségével. (Egy sima sávtartó asszisztens ugye megköveteli, hogy kezünk a kormánykeréken legyen.) A fedélzeti computer folyamatosan monitorozza a vezető fejét és arcát infravörös és LED komponensekkel, így bizonyosodva meg arról, hogy a pilóta az útra figyel-e vagy sem.

A két cég szerint a „Super Cruise” az adaptív tempomat fejlesztésének következő állomását jelenti, hiszen képes átvenni a kormányzást, és még akkor is tartja azt, amíg a vezető nem figyel ismét az útra. A kormánykerékbe integrált infravörös kamera figyelemmel kíséri a vezető fejének helyzetét és tekintetének irányát. Ha azt észleli, hogy nem a forgalomra figyel a pilóta, azonnal fény- és hangjelzéssel szól, visszaterelve a koncentrációt. Hogyha például a vezető egyáltalán nem reagál vészhelyzet során, a Cadillac CT6 minden fedélzeti vezetéstámogató rendszert bevetve képes kontrolláltan megállítani az autót. A rendszer állapotáról a kormánykeréken elhelyezkedő csíkok színei tájékoztatnak.

Forrás:
www.springerprofessional.de

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)