Megint indul a Dakaron a magyar Opel Dakar Team

Izgalmas volt a program: divatbemutató a csapat elmúlt tizenöt évének versenyruházatának felhasználásával, dizájn-center a korábbi versenygépek alkatrészeivel, az Opel legújabb modelljeinek bemutatója, s persze a dűnék közé készülő Opel Grandland X leleplezése, amellyel a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nekivág a 2019-es Dakar ralinak. Merthogy az is kiderült ezen az estén, hogy a tapasztalt sivatagi páros a Dakart választja januári megméretésnek. De erről majd később.

Nézzük előbb, hogyan emlékszik Szalay Balázs és Bunkoczi László az elmúlt 15 évre!

„Emlékszem, évekig tartott, mire rábeszéltem az Opel Magyarország vezetőit, hogy nekik valójában szükségük van rám, de miután bizalmat szavaztak, igyekeztünk minden évben meghálálni – mosolygott Szalay Balázs. – A 2004-es Dakar volt az első közös megméretésünk, én onnantól kezdve töretlenül hiszek a márkában, és hála Istennek az Opel is hisz bennünk. Ahogy telt az idő, mi egyre jobb versenyautókat építettünk, s az Opel utcai autóiban is érzem a dinamikus fejlődést – egyre jobb terepjárókat gyárt a cég, s én nap, mint nap használom őket.” A kérdésre, hogy volt-e kedvence Szalay Balázsnak az eddigi versenyautói közül, azt válaszolta, hogy az elsőt sohasem felejti az ember: „A 2004-ben épített zöld Opel Fronterát nagyon szerettem, mert azzal éltük meg a legnehezebb időszakokat, a legemberpróbálóbb pillanatokat, amelyekre mégis jó visszagondolni. A másik nagy kedvenc az Opel Antara volt, amellyel két év kihagyás után, 2012-ben visszatértünk a Dakarra. Az egy nagyon modern, újszerű, versenyképes kocsi volt, imádtam vezetni, csakúgy, mint a mostani Grandland X-et.” S ezzel el is érkeztünk a mához, pontosabban a jövőhöz, hiszen a Grandland X-et a januári Dakaron veti be először a páros – a legendás verseny 2019-es kiírása kizárólag Peruban zajlik majd (a viadal szlogenje: 100% Dakar, 100% Peru), s valószínűleg ez lesz az utolsó viadal Dél-Amerikában.

„Jó esély van rá, hogy a Dakar egy év múlva visszatér Afrikába, aminek én nagyon örülök, de azért az utolsó dél-amerikai versenyen mindenképp szerettem volna rajthoz állni, mert a Dakar mégiscsak a Dakar – folytatta Szalay. – Ráadásul nagyon szép emlékeink vannak Peruról, amikor 2012-ben először ért itt célba a mezőny, kétmillió ember várt minket Limában, élő emberfalban autóztunk. Elképesztő az a motorsport iránti rajongás, ami ott övezi a Dakar indulóit, ezért hatalmas élmény ott versenyezni. A pályák homokosak, és nagyon nehezek, a rendezők minden napra dűnéket ígérnek, de remélem, ezek a dűnék januárban mások életét nehezítik majd meg, nem a miénket. Ami pedig az Opel Grandland X-et illeti, nos, vadonatúj motort kapott, megmondom őszintén, eleinte szenvedtünk is vele, mert nem akart beindulni, ugyanis százhatvanas fordulat kell neki, amit mi nem tudtunk. Egy gyorsabb önindítót kell hozzá használni, de erősebb és gyorsabb lesz vele ez a gyönyörű autó.” S hogy miként néz vissza az elmúlt másfél évtizedre a navigátor, Bunkoczi László?

„Nagyon nehéz esszenciaként összefoglalni az elmúlt éveket, vagy pillanatokat kiragadni belőlük – mondta Bunkoczi László. – Eszembe ötlik, amikor Afrikába menet a kompon szilvesztereztünk, vagy az, amikor az egyik évben folyt az olaj, ezért nyolc liternyi utazott a fenekem alatt, hogy legyen miből pótolni, vagy az, hogy Balázs sisakját a rajt előtt …read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)