Mészáros Lőrinc barátja veszi át a letűnő Simicska-birodalom zászlóshajóját, a Közgépet

A Közgép telephelye a budapesti Haraszti út 44 szám alattFotó: kozgep.hu

A Közgép építőipari cég keddi rendkívüli állománygyűlésén bejelentették, hogy a tulajdonos Nyerges Zsolt eladta a vállalatot a kormány által favorizált tiszakécskei üzletember Szíjj László cégének, a Duna Aszfaltnak.A Fővárosi Törvényszék cégbíróságán elérhető iratok szerint október 31-én tartottak rendkívüli közgyűlést a Közgép részvényesei, ahol Nyerges Zsolt és felesége bejelentették, hogy eladták összesen 30 százaléknyi részvénycsomagjukat a Duna Aszfalt Kft.-nek; Nyerges ugyanitt a teljes igazgatósággal együtt lemondott a cég vezetéséről. Új igazgatóságot nem neveztek ki, a céget mostantól egy személyben a tiszakécskei vállalatot is irányító Tóth László vezeti.

Nyerges Zsolt még a nyáron vette át Simicska Lajostól a Fidesz egykori pénztárnokának komplett cégbirodalmát. A most lezajlott tranzakcióval a birodalom egykori központi vállalata egy érintéssel Orbán Viktor környezetéhez került.

Simicskától több részvénycsomag különböző, osztott tulajdonban lévő vagyonkezelő által került a szolnoki ügyvédhez. Az állománygyűlésen is elhangzott, hogy ezek adminisztrációja még tart, de a magánszemélyként birtokolt részvényektől Nyerges már megvált, hogy mielőbb átadhassa a cég irányítását Tóth Lászlónak. Technikailag az történik majd, hogy a Közgép Zrt. megmarad, de vagyona jelentős része egy kiválással létrejövő új társaságra, a Közgép-Kivitelezési Zrt.-re száll át.

A Direkt36 csütörtökön adott hírt róla, hogy a Mezort Zrt. mezőgazdasági nagyvállalat Nyergestől a felcsúti körökből ismert Vörös Józsefhez került, és ezzel Mészáros köre elkezdte átvenni az egykori Simicska-birodalmat. Arról hogy ez történik majd, és Nyerges érintésével várhatóan Mészáros köréhez vándorol majd az egykori oligarcha cégcsoportja, júliusban a 444-en részletesen is írtunk.

A Fidesz emblematikus építőcége

Nyerges Zsolt, hátterében Orbán ViktorFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A Közgép a kilencvenes évek közepe óta aktív az építőiparban, de csak 2008-ban lett a Fidesz elsőszámú építőcége, és már a szocialista kormányok utolsó éveiben számos, jelentős közbeszerzésben vettek részt.

2009 februárjában a Strabag MML Zrt. érdekeltségébe tartozó Szentesi Vasútépítővel, a Vegyépszerrel és a Swietelsky-csoporthoz tartozó Mavépcell Kft.-vel 55 milliárd forint értékű tendert nyertek meg a Tárnok és Székesfehérvár közötti vasúti pálya felújítására.

A cég nem sokkal ezután lett országosan ismert, amikor néhány hónappal később a Strabaggal párban újíthatta fel a 2009-ben a Margit-hidat – az eredetileg szűk 10 milliárdra becsült összeg háromszorosáért.

2010-től a Közgép nagy tempóban nyerte az út- és hídépítési tendereket, bő két év alatt konzorciumokban több mint 300 milliárd forint értékben nyert el munkákat. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)