Orbán fogadni merne, hogy a CEU nem lép le Budapestről

A miniszterelnök a CEU ügyét is szóba hozta a szokásos pénteki rádióinterjújában, és nem úgy tűnt, mintha a kormány változtatni akarna az eddigi hozzáállásán.

A Soros-egyetem ügye az régi ügye a magyar politikának, és mióta itt vannak Magyarországon, állandó hisztériakeltés van körülöttük

– jelentette ki Orbán.,

Igyekezett kisebbíteni az ügy jelentőségét, szerinte magyar mértékkel mérve sem nagy egyetemről van szó, aminek 1700 körüli hallgatója van, akiknek ráadásul 80 százaléka külföldi lehet.

A CEU rektora október végén jelentette be, hogy Bécsbe költöztetik az egyetem kínálatának nagy részét adó, amerikai akkreditációjú képzéseket, ha a magyar kormány decemberig sem írja alá az intézmény működéséhez szükséges egyezményt New York állammal. De az interjú alapján úgy tűnt, Orbán Viktor szerint a kormánynak már nincs dolga ezzel:

„Egyértelmű törvények vannak Magyarországon, ezek mindenkire vonatkoznak, mindenkinek be kell tartani, és hiába keltenek politikai hisztériát egy-egy egyetem körül, nem vagyok hajlandó senkinek törvényen kívüliséget biztosítani.

Orbán blöffnek tartja, hogy a CEU elmenne Magyarországról, mert szerinte az itthoni működésüknek minden törvényi feltétele megvan. „Merek nagy tétekbe fogadni, hogy fogjuk még őket látni itt, Budapesten

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)