Gondolatjel – Súlyos akkuk, súlyos aggályok

Ha csak a reklámokra és hozsannázó nyilatkozatokra figyelnénk, könnyen elhihetnénk, hogy a Kánaán kapujában vagyunk: megszabadulunk a légszennyező, ezáltal betegségokozó dízel- és benzinmotoroktól, az olajfüggéstől, a benzin és a gázolaj árába beépített adó megfizetésétől, hiszen odahaza, a munkahelyen, vagy közterületen konnektorról töltjük fel autónkat, amely aztán nesztelenül, káros anyagok kibocsátása nélkül suhan úti célunk, illetve egy ragyogó „zöld” jövő felé.

Igen, mindez igaz. Csakhogy, mint általában, vannak más igazságok is, amelyek ezekkel ellentétesek. A villanyautós érdekcsoport úgy tesz, mintha ilyenek nem is léteznének, nekünk pedig, mint értelmes embereknek, az a dolgunk, hogy mégis átlássunk a szitán.

Nézzük meg egy tisztán elektromos hajtású, vagy hibrid rendszerű (belsőégésű- és villanymotor kombinációja) gépkocsi műszaki adatait. Találni ott mindent, teljesítményt, nyomatékot, feszültséget, akku-kapacitást, hatótávot, de az akkumulátortelep súlyáról úgy hallgatnak, mintha tökéletesen érdektelen, figyelemre sem méltó lenne. Pedig nagyon is az.

Felhozok két példát a ritka kivételként megismert adatok közül. Márkát nem említek, hiszen a Gondolatjel nem cégek cikizését, hanem jelenségek elemzését tűzte zászlajára. Ha valaki netán kikövetkeztetné, melyik járműtípusokról van szó, megnyugtathatom, hogy a konkurenciánál sem jelentősen eltérő dolgokra bukkanna.

Egy prémiummárka SUV-csúcsmodellje a mai trendnek megfelelően hibridhajtású. Annak ellenére, hogy a szerkezeti elemek számítógépes tervezésével és drága anyagok alkalmazásával a műszakilag lehetséges minimumra szorították le a súlyát, két és fél tonnát mutat alatta a mérleg. Egy szinten áll egy jól megpakolt áruszállító furgonnal – de üresen! Mi ilyen nehéz benne? Netán a sok komfortfelszerelés? Egy frászt, a 95 kilowattórás akkumulátortelep 699 kilogrammja, azaz hét mázsája, ami megfelel tíz utas súlyának! Erre mondaná Hofi, hogy hoppá!

De nemcsak luxuskocsik engedhetik meg maguknak óriási akku-ballaszt cipelésének fényűzését, hanem kimondottan haszonjármű besorolású e-furgonok is. Jó sok hasznos terheléssel vihetnének többet igen szerény energiatartalmú akkumulátor nélkül. Egy középkategóriájú áruszállító kétféle kapacitásúval készül, az egyik három-, a másik hatmázsás, a velük elérhető hatótáv kétszáz, illetve négyszáz kilométer. Ez rendben levőnek tűnik, különösen városi-városkörnyéki használatra szánt áruterítő járműtől, de azért gondoljunk csak utána egy kicsit!

Szóval háromszáz kiló. Ez körülbelül négyszáz liter gázolaj súlya. Négyszáz liter gázolajjal ez a gépkocsi biztosan elmenne ötezer kilométert, ami pontosan 25-szöröse az akku hatótávjának. Nem 25 százalékkal több, ami még jelentéktelennek tűnhetne, hanem huszonötszörös… Ráadásul ehhez még figyelembe kell venni valamit. Egy jármű tankjába mondjuk 60 liter, azaz 45 kiló gázolaj fér (körülbelül 800 km-re elegendő), de a mennyiség folytonosan csökken, egészen a majdnem nulláig, tehát korrektebb lenne átlagosan a felével számolni, így még brutálisabb, ötvenszeres a különbség a dízel javára.

Próbáljunk most, merő szórakozásból, fordított helyzetet elképzelni. Fikciónk szerint anno, az 1800-as évek vége felé, elérkezett a gépkocsi ideje, de nem létezett belsőégésű motor. Kizárólag villanymotoros, akkumulátoros autók készültek, de ezek is óriási hatást gyakoroltak a világra, „kerékre tették” az emberiséget, megteremtették az individuális motorizált közlekedést. Sűrűn álltak az elektromos töltőállomások, gyakran és hosszabb időre kellett megállni mellettük, de mégis, mekkora előrelépés volt ez a lovas kocsihoz képest! És akkor, a 21. század elején, felfedezik a benzin- és dízelmotort, megjelennek az ilyennel felszerelt első autók. Nem kétszáz, hanem nyolcszáz kilométert mennek egy tankolással, ami csak percekig tart. Hurrá, ez kell nekünk! Igaz, büdös …read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)