A rögbiszövetség kétmillió forintért árulná csak el, mire költött félmilliárd forint közpénzt

2016 decemberében a kormány alaposan megszórta pénzzel a magyar sportszövetségeket. Akkor még úgy volt, hogy Magyarország megpályázza a 2024-es olimpia rendezését, ehhez kapcsolódóan a kormány még olyan, Magyarországon tömegbázissal nem igazán rendelkező sportági szövetségeknek is százmilliókat utalt, mint az íjászat és a rögbi – ez utóbbinak ugyan a szerkesztőségünkben is több rajongója van, de ettől még nem állítaná senki, hogy országszerte tömegeket mozgatna meg.

Az Emberi Erőforrások minisztériuma végül az olimpiai pályázat visszavonása ellenére is úgy döntött, hogy nem kéri vissza a támogatást. A 24.hu ezért próbált utanákérdezni, hogy mégis mire fordították a szokatlanul nagy összegeket a kis szövetségek. Az íjászok, akik 571+11 millió forintot kaptak, érdeklődésükre egy rövid összesítést küldtek. Abból se derült ki sok, például az se, hogy pontosan kikkel is szerződtek az 550 millió forintba kerülő íjászközpont létrehozására.

De, mint írják, még így is készségesebbnek bizonyultak a Magyar Rögbi Szövetségnél, amely a 454 millió forintos támogatásról szóló elszámolások kiadásáért “a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételére” hivatkozva 1972666 forint költségtérítést kért az adatok kiadásáért. A 24.hu szerint a vonatkozó jogszabályok szerint közérdekű adatigénylés teljesítéséért csak a munkaerő-ráfordítás költségét számíthatnák fel, 4400 forintos órabérrel. Ez alapján a szövetség úgy számolta, hogy 448 órányi – 56 napi, két és fél havi – munkával lehetne összeszedni a kért adatokat.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)