Jól hangzik az egészségügyi béremelés, csak 2020-tól már nem fér bele a büdzsébe

Az OTP Bank elemzői vették górcső alá a kormány nagy bejelentését, miszerintkészül egy általános 30 százalékos béremeléssel a közigazgatásban dolgozók számára, valamint az egészségügyben négy lépcsőben valósul meg egy bérfejlesztés és a honvédelmi dolgozók esetében is béremelést jelentettek be.

A Portfolio cikke szerint az elemzők nem olyan optimisták, mint a kormány.

Mint írják, a 2019-es büdzsében a kormány már képzett a béremelésekre egy 95 milliárdos tartalékot, csupán 14 milliárd forint lehet a terven felüli költés, ami így nem fogja veszélyeztetni az 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt jövőre. A 2020-as év viszont érdekesebb lehet, akkorra ugyanis már csak 1,5 százalékos GDP-arányos deficittel kalkulál.

Az egészségügyben dolgozók számára a 2020-ban két lépcsőben, 14 és 20 százalékos emeléssel megvalósuló bérrendezés terven felüli költésnek tekinthető és nettó értelemben 0,2 és 0,6 százalékpontos hiánynövekedési hatással járhat 2020-ban és 2021-ben. Kalkulációik szerint ennek következtében

a 2019-es 1,8 százalékos deficit után 2020-ban nem tudna csökkenni a hiány, míg 2021-ben 2,1 százalékra emelkedne a most tervezett 1,5 százalékos helyett.

Kiemelt kép: Thinkstock

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

(Visited 1 times, 1 visits today)