
Pár hónappal ezelőtt harmadik gyermekét is örökbe fogadta a 47 éves Bayer Friderika. Az énekesnő két fia mellett egy hároméves kislány anyukája is lett. A Lokálnak őszintén beszélt az elmúlt évek megpróbáltatásairól és boldogságáról.Bayer Friderika nevét 1994-ben ismerte meg az ország, akkor negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon a „Kinek mondjam el a vétkeimet?” című dallal. Szakmailag csodálatos évek vártak rá, de kevesen tudták, hogy bármit odaadott volna azért, hogy édesanya lehessen. Tíz évig tartó hiábavaló próbálkozás után döntöttek a férjével az örökbefogadás mellett. 2006-ban történt meg a csoda, a családjukba érkezett a ma már 13 éves Kiko. Pár évvel később jött a most ötéves középső kisfiú, Rob és pár hónapja a lassan hároméves kislány, Emili.
Friderika a kis Emilivel, mellettük Kiko és Rob, majd az énekesnő férje, László Fotó: Vidám Vasárnap Klub
– Nagyon szerettünk volna gyereket, de sajnos nem sikerült természetes úton, így egyre többször szóba került közöttünk a férjemmel az örökbefogadás. Nagyon jó döntés volt, hogy végül rászántuk magunkat. A harmadik gyereknél azonban leállunk, teljes az elégedettség – mondta mosolyogva a Lokálnak Friderika.
– Ez is óriási dolog, hogy három gyermekünk lehet, aki évekig vár, hogy anya lehessen, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Ugyanakkor semmilyen kikötésünk nem volt, sem nemre, sem származásra vonatkozólag. Úgy érzem, most lett teljes a családunk, és szeretném is óvni a magánéletünket. Tudni kell, hogy titkos örökbefogadással kerültek hozzánk a gyerekek, ezért is szeretném, ha csak becenevükön szerepelnének a cikkben – mondta Friderika, aki mindhárom gyereknek elárulta már, hogy örökbe fogadták.
– Persze a kislányom ezt még nem érti, de a nagyobbakkal gyakran beszélünk arról, hogy hogyan lettünk egy család és hogy mennyire fontos nekünk, hogy ők itt vannak velünk. Sosem volt kérdés, hogy elmondjuk nekik, hogy nem a vér szerinti gyerekeink, mert azt gondolom, hogy nem élhetnek hazugságban, ami ráadásul időzített bomba is – tette hozzá az énekesnő, aki nagyon örült, hogy a fiúk jól fogadták az új kistestvért.
– A nagyfiamnak végtelen türelme van, néha én is elcsodálkozom, hogy mennyire gondoskodó. A kisebbik fiunkkal azonban igyekszünk több időt tölteni, mert persze nála már előjönnek, hogy „jaj, eddig engem öleltetek így”. De mindig helyretesszük a lelkét, hogy ne aggódjon, nincs semmi gond, és őt is nagyon szeretjük. 2006-ban került hozzánk Kiko, onnantól kezdve az anyaság volt a legfontosabb az életemben, de az énekeléssel nem hagytam fel teljesen. Mostanában kezdtem el újra a visszatérésen gondolkozni, és mielőtt tudtuk volna, hogy érkezik hozzánk a kislányom, elkezdtünk szervezni idén március 19-re egy jubileumi koncertet. Ezt természetesen nem mondjuk le, sőt nagyon várom már!

Bayer Friderika nevét 1994-ben ismerte meg az ország, akkor negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon a “Kinek mondjam el a vétkeimet?” című dallal.
Source:: Lokal.hu – Extra