Az agyvelőre mért ökölcsapás és az összellenzéki Ki mit tud

A fideszes választási törvény miatt a kormányt csak együtt győzheti le a teljes ellenzék. Az ellenzék azonban teljesen eltérő pártokból áll, a poszt-zsidó- és cigányfaló nacionalistáktól a Fidesznek mindig hasznosat lépő antikapitalista zöldeken, a Fidesznek gyakran hasznosat lépő szocialistákon és a fiatal urbánus liberálisokon át az örök gyurcsányistákig terjedő skálán. Hogy tudnak ezek a nagyon különböző pártok úgy fellépni, hogy az legalább kicsit hitelesnek tűnjön? És elhitesse az Orbánnal elégedetlen választókkal, hogy az egész felállás abszurditása ellenére érdemes – de legalábbis nem vállalhatatlanul ciki – a posztgárdás-balos-liberális-zöld-civil koalícióra szavazniuk?

Ezekre a kérdésekre sokadjára próbált válaszolni az ellenzék a március 15-i közös tüntetésével.

A “hogyan lehet lenyelhetővé és hitelessé tenni ennyire eltérő pártok összefogását” kérdésre a szervezők ezúttal a következő választ adták:

Egy, az agyvelőre mért hatalmas ökölcsapással felérő, a közönséget totál elzsibbasztó, az eggyel ezelőtti állampárti rendszerben megszokott iskolai ünnepségeket imitáló első felvonás után megrendezett összellenzéki Ki mit tuddal.

A megjelent több ezer választó tehát kapott először egy bizarr iskolai ünnepséget, civil felszólalók előadásában, utána pedig egy tehetségkutató vetélkedőt főállású ellenzéki politikusoktól. Lehet ezen nevetni, de legalább újdonságokkal próbálkoztak. Mármint klasszikus szórakoztató produkciók újszerű elegyítésével. Az eredmény ráadásul nem is lett annyira siralmas, mint ahogy a felvezetés alapján esetleg gondolhatnád. Pedig nem úgy indult. Lássuk, hogy miért és hogyan!

A tömeg rosszat sejtve gyülekezett az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, mert a 19 meghirdetett fellépő nem kecsegtetett semmi jóval. Mármint a mennyiségük miatt. A nézők a borús jóslatokra rácáfolva viszont nem is voltak annyira kevesen, az eső sem esett, az általános hangulat az elején mégis leginkább a “gondterhelt” jelzővel volt leírható. De nem az enyém, hiszen a színpad felé hatolva tanúja lehettem, amint egy idős rajongó a “Jó napot kívánok, Gyula bácsi!” kiáltással köszönti a nála egy húszassal fiatalabbnak kinéző Molnár Gyula volt MSZP-elnököt.

Fotó: botost/444.hu

Aztán elkezdődött a műsor. Ami úgy indult, mintha valaki egyszerre akarta volna parodizálni Orbán Viktor ellenzékét és a kései Kádár-kor iskolai ünnepségeit.

A hopmester, Vicsek Ferenc felvezetése után először ugyanis klasszikus Petőfi-szavalat, majd Deák Dániel egyetemi tanár-aktivista következett, hogy tökéletesen eltalált hangulati indításként nyitásként arról értekezzen, miért bukott el a 48-as forradalom. Majd, remekül adva a kedves, népszerű, de a jeles alkalmakkor unalmas előadásokat tartó magyartanárt, szóba hozza Kemény Zsigmond tépelődéseit és mindenkit sokkolva leszögezze, hogy “Kölcseyhez kötődik talán legismertebb költeményünk”. A közönséget egy pillanat alatt sikerült visszavinnie általános felső tagozatig, ezért mindenki beszélgetni kezdett a míves, de az adott kontextusban nem különösebben lázba hozó előadás alatt, pont mint annak idején a tornateremben.

“A fiatalok imádják”

– vezette fel Vicsek a következő fellépőt, Molnár Péter szlemmert. A slam poetry meglepő választás volt egy kifejezetten a minél szélesebb tömegek megfogására megrendezett tüntetésen. Kicsit olyan műfaj ez ugyanis, mint a műlegyes horgászat: irtó …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)