Hadházy: Szánalmas balfaszok vagyunk, ha hagyjuk, hogy igaztalanul gyalázzanak minket az adófizetők pénzéből

A péntek délután zajló összellenzéki tüntetés rengeteg felszólalója közül a legtöbb konkrétumot a független képviselő, Hadházy Ákos mondta el.Az őszi önkormányzati választásra való összefogás fontosságát többen, például Dobrev Klára is hangsúlyozta, de Hadházy volt az, aki kitért arra is, hogy nagyon fontos, hogy minden választókörzetben legyen ellenzéki vagy civil szavazatszámláló.

Fotó: botost/444.hu

Mondta, hogy nehéz munkára lesz szükségük sok beszéd helyett, és kitért arra is, hogy az 470 ezren írták alá eddig az Európai Ügyészséghez való csatlakozási petíciót. Hadházy szerint ezen kívül le kell győzni azt a kishitűséget, hogy nem lehet elérni változásokat. Például, hogy nem lehet leváltani az MTVA hírhamisító vezetőjét. Mint fogalmazott, “Szánalmas balfaszok vagyunk, ha hagyjuk, hogy gyalázzanak minket az adófizetők pénzéből”. Elmondta azt is, hogy a tüntetés végén a Kossuth térre vonulnak át, ő pedig onnan ki fog sétálni az MTVA Kunigunda utcai székházához, hogy kiragassza követeléseiket.

Elmondta azt is, hogy rövidesen blokád alá fogják venni az ellenzéki képviselőkkel a köztévét, ehhez nyolc képviselő is elég, hiszen ahogy páran megjelennek ott, rögtön lezárnak mindent.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)