Országszerte tüntettek Romániában az autópályákért

A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó, Stefan Mandachi saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú autópálya-szakaszt a kelet-romániai Suceava megyében, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyetlen olyan történelmi régiója, ahol eddig egy méter sztráda sem épült. Az erről készült látványos reklámfilmben, amelyet a video-megosztókon és a hírtelevíziók adásaiban milliók láttak, Mandachi maga buzdított mindenkit, akit zavar Románia elmaradottsága a gyorsforgalmi utak terén, hogy március 15-én, 15 órakor tevékenysége 15 perces megszakításával fejezze ki nemtetszését.

Stefan Mandachi saját költségén építtetett egy egy méter hosszú autópálya-szakaszt

A “Románia autópályákat akar” felhíváshoz a – szexuális zaklatások ellen alakult nemzetközi MeToo mozgalom mintájára – a #SiEu (én is) jelszó meghonosításával a legkülönfélébb emberek és szervezetek csatlakoztak. Délután három órakor országszerte több száz kisebb-nagyobb vállalkozás függesztette fel a munkát, számos külföldön dolgozó román jelezte szolidaritását, de még a bukaresti kormány pénzügyminisztere, Eugen Teodorovici is kiált a minisztérium elé, jelezvén, hogy támogatja a megmozdulást.

A húszmillió lakosú Románia még mindig csak 763 kilométer autópályával rendelkezik, és egyelőre még a fővárosát sem sikerült bekapcsolnia Európa gyorsforgalmi úthálózatába.

MTI

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)