Boris Johnson bejelentkezett a brit miniszterelnökségért

Boris Johnson volt brit külügyminiszter bejelentette csütörtökön, hogy versenybe száll a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségének elnyeréséért Theresa May miniszterelnök távozása után.

Ha Johnson, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának legismertebb szereplője kerül a párt élére, ő lesz egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is.
Boris Johnson egy manchesteri üzleti rendezvényen vett részt csütörtökön, és arra a hallgatói kérdésre, hogy megpályázza-e a Konzervatív Párt vezető posztját, úgy válaszolt, hogy “természetesen”.

Theresa May már decemberben jelezte, hogy nem ő kívánja a következő parlamenti választások kampányát megvívni a Konzervatív Párt vezetőjeként.

Távozásának várható időpontját nem fedte fel, de március végén közölte, hogy kész az általa tervezettnél is korábban távozni tisztségéből, ha a parlament elfogadja az EU-val kötött, az alsóházban eddig háromszor is elutasított Brexit-megállapodást.

May népszerűsége nagyot zuhant párton belül is, és nem csak a háromszor visszautasított megállapodása miatt, hanem mert a legutóbbi helyhatósági választásokon a párt több mint 1300 tanácsnoki helyet veszített el. Sok konzervatív képviselőt az is bánt, hogy a miniszterelnök a Munkáspárt vezetésével egyeztetve próbál kétpárti megállapodást tető alá hozni brexit-ügyben.

Várhatóan még számos jelentősebb tory politikus fogja jelezni, hogy harcba száll a posztokért. A pártelnök választás során a képviselők szavazhatnak, és minden egyes körben a legkevesebb szavazatot kapó jelölt kiesik. Ha már csak két jelölt marad, akkor a párttagság dönthet.

Eddig a nemzetközi fejlesztésért felelős miniszter, Rory Stewart mellett az egykori munkaügyi miniszter, Esther McVey jelezte indulási szándékát, de az előrejelzések szerint Michael Gove, Amber Rudd, Sajid Javid, Dominic Raab, Jeremy Hunt, Penny Mordaunt és Liz Truss is versenybe száll majd. (MTI, BBC)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)