Év Magyar Autója: Nevezték a DS 3 Crossback szabadidő-autót

A PSA-csoport prémiummárkája, a DS 2015-ben vált teljesen önállóvá. A DS Automobiles küldetésének tekinti, hogy a francia luxus hagyományait átvigye az autóiparba. A DS modelleket korábban a Citroën hálózat értékesítette, azonban 2018. december 1-jétől már kizárólag DS bemutatótermekben történhet a modellek forgalmazása. Magyarországon Budapesten van a szabványoknak megfelelő DS Store, ahol már a márka második modellje, a DS 3 Crossback is kapható.

DS 3 Crossback

A márkától megszokott, merész formavilágú és luxus belsővel is rendelhető városi szabadidő-autó számos, magasabb kategóriából ismerős technikai vívmányt vonultat fel. Ilyen a LED-mátrixos fényszórója, amely képes kitakarni a szemből érkező autót éjszaka, valamint az előttünk haladót a vakítás elkerülése érdekében. Kilincsei fizikailag besüllyednek az ajtók síkjába, a DS 3 Crossback érzékeli a kulcs közeledését, és ha 1,5 méteren belül ért a gazda, automatikusan kiemeli a kilincseket, induláskor pedig behúzza azokat. Nyitásához nem kell kulcs sem, sőt, egyszerre akár öten is hozzáférhetnek az autóhoz a márka mobilos alkalmazásával, amely bluetooth alapú kapcsolattal kommunikál az autóval, ezen keresztül kinyithatjuk, és el is indíthatjuk az autót.

A DS 3 Crossback a PSA-csoport háromhengeres 100 és 130 lóerős 1,2 literes háromhengeres benzinmotorjával készül. Választható erősebb, 155 lóerős 1,6 literes turbómotorral és nyolcfokozatú automatikus váltóval is. Dízelből kettő van, az 1,5 literes HDi 100 és 130 lóerős teljesítménnyel érhető el. A DS 3 Crossback teljesen elektromos változatban is kapható lesz, az E-Tense kivitelt 136 lóerős és 260 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, amihez egy 50 kWh-s akkumulátorban tárolja az energiát, amely WLTP norma szerint 300 kilométerre elég hatótávot ad.

Év Magyar Autója 2020

Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire.

További részletek: www.evmagyarautoja.hu

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)