Rengeteg pénz jut jövőre a gyerekeknek

Jövőre 52 milliárd forintot, 2010-hez képest ötször annyit fordít a kormány a három év alatti gyerekek napközbeni felügyeletére – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár szerint 11,5 milliárd forintot szánnak bölcsődefejlesztésre, emellett a bölcsődei dolgozók bérfejlesztésére, valamint az intézmények finanszírozására is jut majd pénz. Az államtitkár szólt arról is, hogy a korábbi 30 ezerről mostanra 50 ezerre növelték a bölcsődei férőhelyek számát, 2022-re pedig szeretnék elérni a 70 ezer férőhelyet. Novák Katalin közölte: a kormány jövőre 2200 milliárd forintot fordít a családokra, ez két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben.

Az Emmi továbbá közleményben közölte, hogy a kormány a 2020-as költségvetésben az eddigieknél is több forrást, 82,5 milliárd forintot biztosít gyermekétkeztetésre.

További cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)