Csavargás Párizsban

Párizsban nagyszerű dolog csavarogni, igaz, néha akadnak nehézségek. Nem beszélve arról, micsoda ínyencségeket szerezhet be menet közben az ember – derült ki az Élet a határon túl posztjából.

„A tervezettnél sokkal később és éhesebben érkeztünk meg Párizsba, és még fogalmunk sem volt mit fogunk megnézni, de kerestünk egy palacsintázót. Be is ültünk, ettünk is.

Én sós palacsintát kértem, amiben volt sonka, meg tojás, a lányok édeset, a Zuram szendvicset. A sós jó volt, de az édesekben semmi különleges nem volt, egyrészt gyakran sütök én is palacsintát, másrészt az adag sem volt túl nagy.

A lányaim vágyakozva néztek az én palacsintámra, így kaptak belőle, hogy jól lakjanak, szerencsére kirándulások és nyaralások alatt sokkal kevesebbet eszem, lehet folyton nyaralnom kéne, és akkor lefogynék.

Innen indultunk tovább egy pici utcán keresztül, és gyorsan ránéztünk a térképre, egyrészt, hogy mi van a közelben, másrészt, hogy abból mit szeretnénk megnézni.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!!

Ha kisétáltunk az utca végére máris elértünk a Saint Sulpice templomhoz, melynek neve, ha máshonnan nem a Da Vinci kód című filmből lehet ismerős, egyébként Párizs második legnagyobb temploma a Notre Dame után.

A Saint Sulpice is kigyulladt március közepén, de szerencsére a tűzoltók megfékezték a tüzet és jelentős kár sem keletkezett. Nagy meglepetésünkre itt nemhogy sor nem volt, de turisták is alig, nem mintha bántuk volna. Besétáltunk a templomba, és körbenéztünk. Méreteit tekintve tényleg elég nagy az épület, 113 méter hosszú, 58 méter széles, és 34 méter magas.

A templomban elég meghitt volt a hangulat, nem tudok másképp fogalmazni, talán a fények miatt, vagy amiatt, hogy nem turisták tömege volt bent, hanem hívők, akik közül egyik-másik egy-egy pappal félrevonulva csendesen beszélgetett. Lehetett fényképezni, és csináltam is pár fotót, de közel sem adja vissza az élményt.

A templom előtt gyorsan tartottunk egy megbeszélést, hogy merre menjünk tovább, és habár nem esett útba, de nem volt messze egy üzlet ahová a Zuram be szeretett volna nézni, arra vettük az irányt. És milyen jól tettük!

Az üzletben nem volt semmi említésre méltó, nem is akartunk vásárolni, mert egyébként sem szerettünk volna cipelni a napi séta folyamán semmit. A Saint Sulpice után a Notre Dame felé vettük az irányt, elindultunk egy utcán lefelé, amikor is megláttam egy kis cukrászdát, melynek a kirakatában csodaszép macaronok voltak, előtte Pierre Hermé felirattal.

Az utca túloldalán pedig egy üzlet, felette Pierre Hermé felirat, de az ajtó sötétített volt, így nem láttunk be, de azért én tudtam, hogy ott bent bizony macaronokra lelhetünk.

Mondtam a családnak, hogy stop, és ha valahova, akkor ide szeretnék bemenni, de felkészítettem a Zuramat, hogy ott a sötétített ajtón túl valami fantasztikus dolog lehet, de azért bizony fizetni is kell, mert nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyibe fog kerülni egy macaron. (…)

Kiértünk a Szajna partra, és rövid séta után úgy döntöttem, hogy ez a legalkalmasabb hely a macaronok elfogyasztására. Senki sem tiltakozott, így kényelmesen elhelyezkedtünk, és elfogyasztottuk a macaronokat. (…)

Következő utunk a Saint Chapelhez vezetett, de nem mentünk be, mert nagyon hosszú volt a sor, és úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk, és inkább majd a Pantheonba.

A Pantheonnál …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)