A nyolcvanas években a rendőröknek voltak informátorai, a kilencvenes években az informátoroknak voltak rendőrei

Volt egy évtized, amikor úgy tűnt, hogy Magyarországon kiépülhet az önálló, versenyképes, a nemzetközi mezőnyben is helytálló, kizárólag a magyar érdekeket szolgáló, klasszikus értelemeben vett szervezett bűnözés. Erről az ambiciózus és hazafias, de kudarcba fullad önállósodási kísérletről szól Dezső András, az Index újságírójának könyve a Maffiózók mackónadrágban, avagy A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig. Dezső jól ismeri a magyar alvilágot, már több, mint 10 éve belefúrta magát a témába, és magyar tényfeltáró újságíróként azzal is tisztában van, hogy milyen az, ha a hatalom célba vesz valakit:

„Tudom, milyen az, ha megfigyelik az embert, ha megpróbálják együttműködésre bírni, ha nyomást gyakorolnak rá, ha feljelentik, ha eljárást indítanak ellene, ha álmatlanságban szenved. Nekem mindegyikből kijutott.”

A könyvből, ami rendőrségi, állambiztonsági dossziékra, periratokra, korabeli újságcikkekre és sok interjúra támaszkodik, kiderül, hogy a magyar szervezett bűnözés már születésekor sem volt szuverén. A 70-es évek végén az első bűnözői csoportok meglepő módon amerikai befolyás alatt álltak. Ezzel a történettel, a Presztízs-üggyel és a Los Angeles-i magyar maffia történetével indul a közel 400 oldalas dokumentum regény.

Az Amerikába szökött Szájmon és Szendrő Öcsi elvileg papír és írószer árusítással foglalkoztak, de közben más illegális tevékenységet is űztek. A biztosítási csalások mellett megrendeléseket és tippeket adtak magyar betörő bandáknak, akik leginkább nyugaton jól értékesíthető műkincsekre utaztak. A Dezső által kikotort dokumentumok arról árulkodnak, hogy ezek a részben Amerikából irányított, ma már talán pitiánernek tűnő mackós brigádokból indultak azok a figurák, akik majd a kilencvenes években valóságos és brutálisan véres maffiaháborút vívtak egymással.

A Kádár-rendszer végén a betörőbandákra ráállított különleges nyomozócsoport a börtönökbe beépített és meglepően rafináltan irányított ügynökhálózattal teljesen felszámolta az első magyar szervezett bűnözői hálózatot. Egy valakinek viszont sikerült időben lelépnie, ő volt Markó Béla, a korszak legveszélyesebb és legvakmerőbb bűnözője, akinek története külön könyvért kiált. Nem lövöm le a poént, ahogy Markó tette azt a Los Angeles-i magyar gengszterrel Szendrő Öcsivel, de annyit elárulok, hogy a kalandos emigrálást követően Béla Amerikában telepedett le, és ott is érte a minden ízében amerikás vég. Miután egy kocsmában nem kapta meg az utolsó whiskeyjét, tűzpárbajba keveredett egy szolgálaton kívüli rendőrrel. Mindketten halálos lövést kaptak.

„A nyolcvanas években a rendőröknek voltak informátorai, a kilencvenes években az informátoroknak voltak rendőrei.”

Szól a kriminalisztikai közhely. A könyv nem csak a bűnözés, de a magyar bűnüldözés története is egyben. A poshadt gulyás kommunizmusban lekapcsolt betörők a börtönben barátságokat és szövetségeket kötődtek. Gábor és Fater is itt ismerkedtek össze. Majd a rendszerváltást követően ők lettek a hazai alvilág legerősebb emberei. Az előbbiből az olajügyek egyik főszereplője, az Energol vezére lett. Az utóbbi pedig az alvilág keresztapja, a Conti Car tulajdonosa, a kecskeméti maffiaper kulcsfigurájaként híresült el.

A könyvben feltárul a rendszerváltás utáni nagy generáció összes fontos figurájának története. Megtudjuk hogyan lett a taxis Vizóból pesterzsébeti strici, később az éjszakai élet teljhatalmú ura. Vagy éppen a kezdetben telefonfülkéket fosztogató P. Tamásból (Menyét) rafinált maffiózó. De felsorakozik az állandóan beütött Joe Pesci-szerű verőember, Tanyi György vagy Seres, Tasnádi, Prisztás, Meszes, Brazil, Kisbandi, Csülök és a többiek. Az ő sikerüknek már nem Amerikában kell …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)