A technológiai kiszervezés a reneszánszát éli

A digitalizáció és az annak következtében élesedő verseny nem egyszer a vállalkozások üzleti folyamatainak alapvető átgondolását kívánják meg. Ehhez rugalmasan alkalmazkodó informatikára van szükség, amit viszont a cégek sok esetben a munkaerőhiány miatt egyedül már nem képesek kialakítani. Marad a külső segítség igénybe vétele, vagyis a kiszervezés, amit jól mutat, hogy az IT-szolgáltatások piacának csaknem harmadát már az outsourcing teszi ki – összegezte az IT Business.

A klubrendezvényen Marton László, az Invitech vállalati és kormányzati főigazgatója előadásában kiemelte: „a technológiai kiszervezés napjainkban reneszánszát éli, amit mindenki érzékel, legyen szó ügyfélről vagy szállítóról. A technológiai környezet – ami nemcsak a felhőt vagy a többi újdonságot jelenti – olyan komplex elvárásokat támaszt, ami sokkal jobban igényli a cégek hozzáértését. A kiszervezés felfutását a technológia bonyolultsága mellett az informatikában hatványozottan jelentkező szakemberhiány is erősíti”.



Nincs sikerrecept

„Úgy vélem, hibás az az elképzelés, hogy elég az outsourcing trendeket figyelni, és ami az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában történik, az várható a hazai piacon is. Szerintem nincs egységes trend, és azt látjuk a nemzetközi példák alapján is, hogy iparáganként, az adott vállalat technológiai bonyolultságától, méretétől vagy éppen rizikóvállalásától függően jelentősen eltérhet az outsourcing mértéke” – összegezte a szakember.

Marton László

Marton László hozzátette: „az IT-kiszervezésre szánt költségek alapján egyértelműen látszik, hogy Közép-Európában sokkal többet fognak költeni erre, mint az USA-ban vagy Európában, vagyis bőven van tér a piaci növekedésre. Magyarországra vonatkozóan az IDC azt prognosztizálja, hogy a következő 5 évben 3 százalékkal fog nőni a cégek IT-költéseinek kiszervezésre fordított aránya”.

Az elemzés szerint a két legnépszerűbb terület az információs rendszernek a kiszervezése, illetve a hálózat- és desktop-üzemeltetés, de ezeken kívül természetesen megjelenik a vállalati döntéseknél az asztali alkalmazásoknak, az infrastruktúrának, a központi infrastruktúrának és a hosting alkalmazásoknak is a kiszervezett üzemeltetése.

Az Invitech vállalati és kormányzati főigazgatója arról is beszélt, hogy a klasszikus értelemben vett CIO (informatikai igazgató) ma már kicsit Chief Innovation Officer is, tehát a vállalatvezetés az innovációt, újítást is egyre inkább elvárja tőle.

A saját vagy a bérelhető informatikában mindenképpen a bérelhetőt húznám alá, itt kell valahol eveznie ennek az új vezetőnek. Meggyőződésem, hogy nincs egyértelmű válasz, hogy csak a bérelhető vagy csak a saját a jó, valahol a kettő között van a megoldás, hiszen mindenki a saját cégére és érdekeire tudja szabni a kiszervezést. Mondhatnám azt is, hogy mindenkinek saját útja van. Összefoglalva úgy gondolom tehát, hogy nincs egységes recept, de nem szabad kimaradni, mert azzal a cégek egyértelműen lemaradnak a kiélezett piaci és technológiai versenyben – zárta előadását Marton László.

Kiemelt fotó: iStock

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

(Visited 1 times, 1 visits today)