Kósáék egy vagyont szedtek ki a családi cégből

A Tocó-Pece Kft. ellen végelszámolás indult, ám a tulajdonosok az eljárás megindulása előtt két hónappal még kivettek a cégből 50 millió forintot — írta meg a Népszava.

A lap emlékeztet: a céget 2014-ben alapította a Kósa Lajossal szoros együttműködésben dolgozó Fiák István ügyvéd. Fiák István a fideszes politikus által vezetett Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja és ő járt el azoknak az ügyeknek egy részénél is, amikor a kormánypárti képviselő idős édesanyjához került egy sertéstelep, valamint felbukkant a Kósa Lajost több mint ezermilliárdos örökséggel megkörnyékező csengeri örökösnő.

A jogász 2017 márciusában az addig üzleti tevékenységet nem végző, ám időközben 139 milliósra feltőkésített céget névértéken, mindössze 6 millió forintért adta el Kósa Lajos feleségének.

Az ügyben Hadházy Ákos – akkor még LMP-s, azóta független – képviselő feljelentést is tett, ám a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly februárban azt közölte, hogy nem korrupciógyanús a cégvásárlás.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

(Visited 1 times, 1 visits today)