A közösségépítő járművek

Persze a buszsofőrök és a motorosok mellett ritka, hogy csak úgy intsen egymásnak két közlekedő, azért előfordul az ilyesmi, különösen, ha két Honda Civic sofőrje halad egymással szemben, de hasonló a helyzet az “alfásokkal” is. De honnan jön mindez? Miért intenek egymásnak a motorosok? Egyáltalán hogyan alakultak ki a márka, sőt, inkább modellspecifikus közösségek?

A motoros integetés eredetére több verzió is kering, ezek közül a legelterjedtebb 1904-re teszi a szokás kialakulását. A legendás motorgyártó két alapítója, Arthur Davidson és William S. Harley egymással szemben haladtak éppen és mivel ismerték egymást, intettek. Egy másik motoros látta, amint a motorozás két királya így tesz és ez alapján úgy gondolta, egy magára valamit is adó motoros int a másiknak. Hogy így volt vagy sem, nem tudhatjuk, de ha már az igazságot nem tudhatjuk meg, mégis csak jól esik két legendának tulajdonítani a máig élő szokást.

Az integetés egyébként világszerte elterjedt jelenség a motorosok között, az internet tele van tanácsokkal, hogy mikor, hogyan és kinek kell és mikor nem szabad integetni a szembe közlekedő motorkerékpárosnak. Még különböző szituációkra és motortípusokra is részletes útmutatókat találni, amelyek részletesen kifejtik az integetés megfelelő módját.

Érdekes és egyben szomorú jellemzője ezeknek a kis közösségeknek, hogy valahogy az újabb modellek tulajdonosai nem veszik ki a részüket. A fiatal srác a régi Civic-ben hiába villant a szalonból frissen kigurult CR-V-t hajtó középvezetőnek, ahogy a 147-es ből is hiába integet az ember a Stelvio sofőrjének. Sajnos manapság mintha kiveszett volna a lélek az autózásból, valakinek csak eszköz, másoknak státuszszimbólum. Pedig az autózás valaha sokaknak a tartozni valahová érzést jelentette és nagy kár, hogy manapság ez egyre kevésbé igaz.

Így innen is kérjük a legendás márkák újabb modelljeinek tulajdonosait: intsetek/villogjatok, ha egy márkatárs is így tesz! Nem kerül semmibe, de valahogy mégis feldobja az ember napját. Az autótok pedig nem lesz kevésbé menő, ha csak egy villantásra is, de közösséget éreztek a fiatal sráccal abból a kis hatchbackből.

A következő cikkünkben bemutatjuk, melyek a legaktívabb autos közösségek, amelyek közül sok a mai napig igen aktív.

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)