Opel sosem kop el – a mondásról a nyelvészprofesszort kérdeztük

Professzor úr, mikor keletkezhetett az Opel sosem kop el generációkon át, szájról-szájra terjedő népi bölcselet?

Dr. Kiss Jenő

Talán a nyolcvanas évek közepén, amikor csak azok juthattak Opelhez Magyarországon, akiknek voltak nyugati rokonai és német márkában vagy dollárban befizettek az itthoniaknak autóra. Ekkor érkezhettek az első Opelok Magyarországra, s nyomban szembeötlő volt, hogy az Opelek óriási minőségi különbséget képviselnek a magyar utakon tömegesen közlekedő Trabantokkal, Wartburgokkal, Daciákkal és Ladákkal szemben. Erre a folyamatra ráerősített a rendszerváltás, amikor Szentgotthárdon elkezdték gyártani az Astrákat, amelyekre százezrek vágyakoztak.

Mindez akkor történt, amikor mai szemmel nézve irigylésre méltó áron, 999.999 forintért kínálták az új szentgotthárdi Astrát.

Ha nem is jutott mindenki hozzá, szembesült az ország azzal, hogy a német minőséget képviselő Opel nem említhető egy lapon az egykori szocialista autókkal. Talán egy játékos kedvű szerelő alkothatta meg az Opel, sosem kop el kifejezést. Nem ismerjük a pontos keletkezést, ezért csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk.

Az, hogy a mondás évtizedeken át fennmaradt, egyfajta minőségi védjegy?

Az is. Meg az opelosok közösséghez tartozását is kifejezi. Akinek Opelje van, büszke az autójára, s joggal terjeszti, hogy az ő autója, vagyis az Opelja sosem kop el. De hallottam egy másik kifejezést is. Opel, amit sosem lopnak el. Ez ugyancsak a minőséget erősítő kifejezés. Az Opel olyan biztonságos, hogy még ellopni sem lehet. Vagyis a szólás elterjedésének megvolt az oka. Olyan ez, mint az etimológiában a szótörténet. Ha nem ismerem az adott szó történetét, akkor a fantáziám meglódulhat. Ha ismerem, akkor nem. Az Opel mondások esetében nem ismerjük a pontos keletkezést, így aztán nem sokat tévedünk, ha feltételezésekbe bocsátkozunk.

Ezek a mondások a népi marketing részei?

Ezt nem merném kijelenti. Reklámfogás lehetett, amit a nép a magáévá tett. Hasonlót én is tudok mondani. Gyermekkoromban, ami bizony régen volt, azt mondtuk a Csepel biciklire, Csepel, ami nem sokáig cepel. A cepel itt a cipel szót helyettesíti. Éppen ellentétes, mint az Opelhez fűzödő mondások. Negatív kritikát foglal magában.

Ha már negatív kritika, a szocialista autókhoz csak negatív mondások társultak.

A Zaporozsecet üzbég kecskének, a Moszkvicsot Hruscsov utolsó bosszújának nevezték. A Trabant volt plasztikjaguár, papírmercedes, bűzös nyíl. És a sort folytathatnánk. Pont ellentéte, mint az opelos mondások. Lesújtó kritika.

NSU Prinz: a magyarok az Opelt, a németek az NSU-t dicsőítették.

Vajon külföldön is akad hasonló példa? Akár pozitív, akár negatív mondás?

Amikor az NSZK-ban vendégtanár voltam, az NSU tulajdonosok előszerettel emlegették, Niemand schlägt uns. Senki nem győz le bennünket, magyarul senki nem kerül le bennünket. Ennek eredete ugyanúgy a történelem homályába vész, mint a magyarországi Opel-mondások.

Térjünk még vissza az Opel sosem kop el kifejezéshez. Nyelvtanilag baj, hogy a kopik szó helyett a kop szerepel?

Történelmi pillanat: az első Astra Szentgotthárdon Antall József egykori miniszterelnökkel.

Ez egyáltalán nem zavaró. Az ismeretlen megfogalmazónak vagy megfogalmazóknak ki kellett hozni úgy a szótagszámot, hogy jobban érvényesüljön a rím. Ahogy a költészetben mindent szabad, a népi szólásokban úgyanúgy majdnem minden megengedett. Ezen én nem akadok fenn, sőt, fokozza a mondás érdekességét. Játékossá, eredetivé teszi, hogy az ikes igéből elhagyják a végét.

Professzor úr, hogyan viszonyul az autókhoz?

Az igazat megvallva a nyelvészet mindig jobban érdekelt, mint az autók, de …read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)