Elcsukló hanggal állt ki kollégái elé a vezető meteorológus, aki Trump egója miatt került lehetetlen helyzetbe

Szemmel láthatólag meglehetősen zavarban, a könnyeivel küzdve beszélt egy rendezvényen az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) vezetője, Neil Jacobs, írja az AP.

Nehéz megmondani, hogy ha majd egyszer Donald Trump többé nem lesz az Egyesült Államok elnöke, melyek lesznek azok a sztorik és botrányok, melyek a legpontosabban tudják majd megmutatni, hogyan is működött a Fehér Ház az irányítása alatt, de jó eséllyel a Sharpiegate néven elhíresült történet helyet kaphat majd köztük.

Fotó: JIM WATSON/AFP

Az egész úgy kezdődött, hogy szeptember elsején Donald Trump Twitteren bejelentette, hogy a Dorian-hurrikán veszélyt jelent Alabama államra is. Annak ellenére, hogy ilyen előrejelzést ekkor már egyetlen ügynökség sem adott ki, több nappal korábban merült fel utoljára hasonló lehetőség. Egy hurrikán miatt kiadott elnöki figyelmeztetés persze súlyos dolog, ezért aztán a nemzeti meteorológiai szolgálat birminghami irodája ki is adott egy jelentést az államban élő lakosoknak, hogy nem, ne pánikoljanak, a Dorian nem jelent veszélyt rájuk.

Itt véget is érhetett volna a történet, csak akkor ez azt jelentette volna, hogy Trump tévedett. Ez pedig nyilván nem fordulhat elő, ezért Trump a tévében bukkant fel egy előrejelzési térképpel, melyen egy kézzel berajzolt vonallal lett eltérítve a Dorian várható útvonala, úgy, hogy immár Alabamát is érintette. És még nem volt vége a fejleményeknek: nemsokkal később a meteorológiai szolgálatot is magába foglaló NOAA kiadott egy aláírás nélküli közleményt, mely szerint az elnöknek igaza volt, és melyben kritizálták a birminghami iroda bejelentését.

Mint azóta kiderült, a közlemény mögött a kereskedelmi miniszter, Wilbur Ross állhatott (ő tárcája alá tartozik a NOAA), ugyanis a New York Times értesülései szerint Ross kirúgással fenyegetett embereket a hivatalnál, ha nem állnak be Trump állítása mögé. Nem véletlen, hogy a NOAA vezető kutatója, Craig McLean is úgy látja, hogy az ügynökség feladta saját tudományos integritását a történtek során. A minisztérium amúgy tagadja, hogy ilyesmi történt volna.

Ebben a helyzetben kellett aztán a hét elején kiállnia Alabamában kollégái elé Jacobsnak, és végül egyszerre védte meg a kormány munkáját, illetve köszönte meg a birminghami irodának, hogy tájékoztatták a közvéleményt. Jacobs szerint a NOAA sokat kritizált közleményének csupán az volt a célja, hogy a Dorian potenciális hatásával kapcsolatban technikai részleteket tisztázzon, ugyanakkor arra valóban nem tért ki, hogy mennyire értékelik és támogatják a helyi meteorológiai iroda jó szándékát, mellyel a félelmeket akarták eloszlatni.

Az AP beszámolója szerint Jacobs, aki amúgy maga is meteorológus, könnyeivel küzdve köszönte meg a birminghami iroda munkáját. „Ez nehéz nekem” – közölte, miközben elcsuklott a hangja.

A birminghami iroda egyik szakembere pedig elmondta, hogy 20 éve ismeri Jacobst, és értékeli, hogy most kiállt eléjük, nincs benne rossz érzés. Ugyanő …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)