Új ügyfélszolgálati kirendeltséget nyitott Budapesten a NÚSZ

A fizetős úthálózaton évente átlagosan 5 százalékos forgalomnövekedés tapasztalható, ami az útdíjfizetési szolgáltató ügyfeleinek és ügyféligényeinek folyamatos növekedésével jár együtt. Erre válaszul a NÚSZ Budapest belvárosában megnyitotta a sorban 19. kirendeltségét. A hivatalos megnyitón Gyimesi László, a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. vezérigazgatója, valamint Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója vett részt.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a főváros az ország közlekedése szempontjából stratégiai jelentőséggel bír. Budapest a magyar közlekedésnek is centruma, ami a NÚSZ adataiból is látszik. Az útdíjfizetési szolgáltató meglévő ügyfélszolgálati irodáiban történő összes ügyintézés több mint 60 százaléka az eddigi két budapesti irodára összpontosult. Csak ezen a két ponton a NÚSZ közel 120 ezer embernek segített ügyet intézni 2019. első félévében.

Bár a díjfizetős utak főként a településeken kívül haladnak, egyre nagyobb igény mutatkozik a városon belüli ügyintézési lehetőségre is. Ehhez az elváráshoz illeszkedik a NÚSZ Rumbach Sebestyén utcában, a 19-21. szám alatt található új ügyfélszolgálata, amely nem csak autóval, de tömegközlekedéssel, kerékpárral, gyalogosan is könnyen megközelíthető.

A főváros jelentőségét mutatja, hogy a NÚSZ minden évben a Pest megyei e-matricából értékesíti a legtöbbet: az első félévben több mint egymillió fogyott ebből a típusból, ami az összes vásárolt megyei matrica több mint felét teszi ki. Ezzel a matricával – ötezer forintért 13 hónapon keresztül több mint 3 millió ember 300 kilométernyi gyorsforgalmi utat tud használni Budapesten és az agglomerációban. A NÚSZ belvárosi ügyfélszolgálati pontjának megnyitása azt jelenti, hogy az állami és önkormányzati cégek összefogása révén valódi közlekedési szolgáltató központ jött létre az ország és a főváros szívében, ahol a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút ügyeinek intézése mellett már a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató szolgáltatásai is teljes körűen egy helyen elérhetőek.

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)