Janicsák Vecáéknak jót tett Ázsia

Janicsák Veca és férje, Ladányi Jancsó Ábel különleges emlékeket őriznek az Ázsia Expressz című reality forgatásáról. Mint mondják, legjobban kislányuk, Emma hiányzott nekik, de kapcsolatuknak nagyon jót tett a műsor.

fotó: TV2

A TV2 különleges realityje, az Ázsia Expressz 2 egyik legizgalmasabb párosa Janicsák Veca és férje, Ábel. A sztárpár hároméves kislányát, Emmát hagyta itthon, és úgy érzik, ez volt számukra a legnagyobb kihívás a játék során. – Nagyon megterhelő volt távol lenni Emmától. Tudtuk, hogy minden rendben lesz – hiszen a családdal és a barátokkal volt, szerető közegben –, mégis negatívan éltük meg, hogy nem tudtunk volna belátható időn belül mellette lenni, ha szüksége van ránk. Nekünk, azt hiszem, sokkal rosszabb volt ez, mint neki. Ő ugyanis nagyon élvezte, hiszen mindenki körülötte sürgött-forgott itthon – nevetett Veca. – Mi konkrétan szenvedtünk a hiányától, néha emiatt türelmetlenebbek is voltunk egymással – vallott az énekesnő, aki hozzátette, nagyrészt azért vállalták a műsort, hogy új kihívásokban vehessenek részt a férjével.

– Kicsit párkapcsolati próba vagy terápia is volt, hiszen rengeteg olyan feladatot kellett megoldanunk, és olyan kihívások elé állítottak, amelyekkel egyébként nem találkoznánk, és amelyek által még jobban megismertük egymást. Minden kapcsolatban vannak kisebb-nagyobb feszültségek, ezt kár tagadni. A lényeg, hogy képesek vagyunk-e együtt túllépni dolgokon, és vajon tudunk-e fejlődni, egy irányba húzni. Mi rájöttünk, hogy igen, és még jobban összekovácsolt minket ez a pár hét – magyarázta Veca, aki kifejezetten élvezte, hogy Ábelből előbújt a karakán férfi.

– A gyakorlati dolgok a hétköznapokban is többnyire az én kezemben vannak, ez így alakult ki nálunk, illetve Ábel egyébként is inkább konfliktuskerülő természet, azonban ez a műsor ilyen téren sokat formált rajta. A műsor alatt mind a ketten változtunk, Ábel megtanult jobban beleállni a konfliktusokba, főleg amikor az elveinkről van szó, én pedig azóta könnyebben adok át terheket a férjemnek, aki ezeket büszkén viseli. A hetedik év megerősített minket egymásban.

…read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements