Tradicionális dél-koreai felvonulással búcsúztatták az áldozatokat

Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.

A Szo Dzse Cson Csongup dél-koreai tradicionális zenekar tagjai az Olimpiai Parktól vonultak a Margit hídra, ahonnan rózsákat szórtak a vízbe, így vettek végső búcsút dél-koreai hagyományok szerint a májusi tragédia koreai és magyar áldozataitól.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság nagykövete a búcsúztatáson emlékeztetett arra, hogy Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, és 27 áldozat holttestét találták meg a hatóságok. Hangsúlyozta: a fájdalmas esemény után a magyar kormány minden szükséges erőforrást rendelkezésre bocsátott az eltűntek felkutatásához. “Ez, valamint a magyar emberek őszinte részvéte és gyásza enyhítette az áldozatok családjainak és a koreai népnek a fájdalmát” – hangsúlyozta a nagykövet, aki reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül megtalálni a még mindig hiányzó eltűnt személyt.

“Az én hitem szerint a halottakat nem gyászolni kell, hanem ünnepelni, mert az élet az örök” – hangoztatta búcsúztatójában Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, a nemzet művésze.

Rim Men Jong, Csongup város polgármestere azt mondta, hogy a hajókatasztrófa nagy megrázkódtatást és szomorúságot okozott a magyar és dél-koreai embereknek. “A magyar kormány és az itteni emberek együttműködése nagy vigaszt nyújtott népünknek a szerencsétlen baleset idején, amit ezúton szeretnék megköszönni önöknek” – hangsúlyozta a polgármester.

Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat főosztályvezetője kiemelte: a fájdalmat a szavak helyett a zene tudja leginkább kifejezni.

Mint mondta, a hétfői koncerten a tragédiát követően született Rekviem című kortárs mű csendült fel az áldozatok tiszteletére, amelyet Ri Kom Szop koreai zeneszerző komponált. “Így a zene hangjaival állíthatunk méltó emléket az áldozatoknak és a lelkeknek” – mondta.

…read more

Source:: I.Szolnok.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements