Szörnyű! Intézetbe kerülhet Terry Black lánya

Egyelőre semmi anyagi segítséget nem kapott még Danis és Fanni, akiknek egyre kilátástalanabb a helyzete Németországban. A gyerekek számára még az is egy hatalmas gond, hogy még arra sem lesz pénzük, hogy eltemessék apjukat.

Nem sokkal az előadóművész halála után kiderült, a gyerekekre nem hagyott semmit, sőt még a lakbér sincs hónapok óta kifizetve.

Terry Black Svájcban élő barátja igyekezett a gyerekek segítéségére, azonban az anyagi gondjaikat ő sem tudja megoldani.

Árvai Mónika gondolkodás nélkül elhagyta svájci otthonát, amikor megtudta, Terry Black őt nevezte meg a 14 éves Fanni és az akkor még 17 éves Dani törvényes gyámjaként. Dani azóta nagykorú lett, de a kislány sorsa kérdéses, mivel a német gyámügy egyelőre egyetlen euró segítséget sem adott az árván maradt gyerekeknek, pedig Mónika már minden követ megmozgatott. Felkereste a szeptember 16-án elhunyt transzvesztita előadó barátait és Dani keresztapját is, de eddig csak üres ígéreteket kaptak, segítséget nem – írja a Ripost.

„Kitartok, vagyis kitartunk a végsőkig, de a helyzetünk valóban kilátástalan. A német gyámügy naponta jön ellenőrizni, de semmit sem tesznek azért, hogy legalább Fannika helyzete jobb legyen. Azt persze folyton elmondják, hogy ha nem történik valami, akkor a kislányt elviszik egy nevelőotthonba. Ennek nem szabad megtörténnie, hiszen Fanni így is eléggé össze van törve. Arról nem beszélve, hogy mivel Dani a napokban felnőtt lett, mehetne az utcára, vagy egy tömegszállásra…” – mondta a Ripostnak Mónika.

…read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements