Tarlós szerint a Borkai Zsolt méltatlanná vált a polgármesterségre

Tarlós István arról beszélt az
InfoRádió Aréna című műsorában , hogy szerinte Borkai Zsolt győri polgármester méltatlanná vált tisztségére. Egyszerre felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.

„Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan” – fogalmazott, majd kifejtette, sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt „előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára”. „Nem érzi, hogy mi lenne a kötelessége?” – vetette fel a költői kérdést Tarlós István, aki azt is megjegyezte, attól fél, hogy Budapesten is vannak emberek, akiket elgondolkodtat az eset.

Tarlós István főpolgármester megtekint egy alpakát.Fotó: Botos Tamás/444

Tarlós István azt mondta, a mostaninál „erkölcstelenebb, mellébeszélősebb, súlyos valótlanságok sorozatát tartalmazó” kampányban még nem vett részt. Elítélte Alföldi Róbert és Karácsony Gergely közös rendezvényének megzavarását, valamint hangsúlyozta, a Párbeszéd irodájában történtek és a zuglói, kispesti történet „se semmi”, utóbbi szerinte felér egy gazdasági önfeljelentéssel.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements