Ausztriában is betiltották a dohányzást a vendéglátóhelyeken

November elsején éjféltől életbe lép a dohányzási tilalom az osztrák vendéglátóipari egységekben. Közben a hatóságok is felkészültek arra, hogy ellenőrizzék, betartják-e a rendeletet.

November elsejétől tilos lesz a dohányzás Ausztriában az összes olyan nyilvános helyen, ahol ételt és italt állítanak elő, dolgoznak fel, adnak ki, vagy fogyasztanak. A tilalom a vízipipára és az elektromos cigarettára is vonatkozik. A törvény alól csak a kerthelyiségek és hasonló jellegű szabadtéri vendéglátó egységek jelentenek kivételt.

A törvény életbe lépésének pillanatától ellenőrzésekre is számíthatnak a vendéglátóhelyek. Várhatóan Bécsben lesznek a legszigorúbbak a razziák, itt a piacfelügyelet (Marktamt Wien) ellenőrei már a rendelet életbe lépésének éjszakáján felbukkanhatnak. Összesen 80 ellenőrt alkalmaztak erre a célra, közülük 14-en elsősorban azt kontrollálják majd, hogy a dohányosok a megengedett helyeken gyújtanak-e rá. A nagyobb razziákon, például a diszkók ellenőrzésekor még több ellenőrt bevethetnek; emellett a sürgősségi csoport, sőt, a rendőrség is jelen lesz majd.

A piacfelügyelet Bécsben a tervek szerint év végéig a szórakozóhelyek mintegy felét ellenőrzi. Ez azt jelenti, hogy 61 nap alatt ötezer helyi ellenőrzést kell elvégezniük, vagyis naponta 82 akcióra lehet számítani. Vidéken várhatóan kevesebb lesz az ellenőrzés, ugyanakkor panasz esetén a hivatal kivizsgálja, történt-e szabálysértés.

A dohányzási tilalom megszegéséért büntetést kell fizetni; a büntetés összege tartományonként eltérő lehet. Bécsben a vendéglátó-ipari egység tulajdonosát nyolcszáztól tízezer, Tirolban kettőezertől tízezer euróig terjedő pénzbírsággal sújthatják; míg azoknak, akik nem a megfelelő helyen gyújtanak rá, száztól ezer euróig terjedő összeget kell fizetniük.

Néhány szórakozóhelyet bezárnak a dohányzási tilalom miatt; üzemeltetőik ugyanis arra számítanak, hogy drasztikusan csökken majd látogatóik száma. A Shisha-bárok üzemeltetőinek egyesülete (Vereinigung der Shisha-Bar Betreiber Österreich) két hete az Alkotmánybírósághoz fordult, és hamarosan alkotmányjogi panaszt nyújtanak be. Bécsben ugyanis 250 Shisha-bár működik, és az EU-tagállamok közül Ausztria az egyetlen, ahol nem tesznek kivételt velük.

A dohányzási tilalom várhatóan pozitív hatással lesz az osztrákok egészségére. Számításokat végeztek arra vonatkozóan, hogy más országok tapasztalatai alapján milyen változás várható Ausztriában; eszerint egy héten belül akár 623-mal is csökkenhet a kórházi tartózkodások száma. A nemzetközi tanulmányok pedig azt mutatják, hogy a dohányzás betiltásával átlagosan 24 százalékkal csökken a tüdőgyulladás, 15 százalékkal a szívinfarktus előfordulása.

Ausztriában először 1985-ben, a munkahelyek zárt helyiségeiben tiltották be a dohányzást; 2009 januárjától pedig már az iskolákban, az oktatási intézményekben, a sportlétesítményekben és az állami hivatalokban sem lehet dohányozni. 2015-ben további szigorításokról döntött az osztrák kormány, de azt csak 2018. május 1-től szerették volna bevezetni. 2018. március 22-én az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) kormánykoalíciója az FPÖ nyomására úgy döntött, hogy visszavonja a rendeletet. Közben azonban a koalíció megbukott, az osztrák parlament pedig júliusban ismét megszavazta a dohányzást tiltó rendeletet. (MTI)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements