Gyurcsány emberei megszállták a városházát

Hamar kimutatta foga fehérjét Karácsony Gergely új budapesti városvezetése: nem elég, hogy főleg a Gyurcsány–Demszky-korszak kádereivel töltötték fel a városházát és a fővárosi cégeket, de még a fizetésüket is alaposan megemelték. Feltámadt tehát a vörös panoptikum.

Karácsony Gergely főpolgármester öt helyettese közül hárman is a 2010 előtti korszak emberei. A DK-s Gy. Németh Erzsébet korábban az MSZP főpolgármester-jelöltje volt, manapság Gyurcsány hű embere. Az MSZP-s Tüttő Kata a Demszky–Hagyó-korszakban a pénzügyi és közbeszerzési bizottság elnöke volt. Kiss Ambrus pedig államtitkárként tevékenykedett Gyurcsány alatt.

A főpolgármester költségtérítéssel együtt havi 1,5 millió, helyettesei 1,3 millió forintot keresnek majd, ez utóbbi 200 ezerrel több, mint Tarlós idején, amikor öt helyett hárman töltötték be ezt a pozíciót. Ez öt év alatt összesen 200 milliós pluszkiadást jelent.

Ezenkívül számos kiszolgált vörös kádert is pozícióba helyeztek a fővárosi cégeknél. A BKK igazgatósági elnöke Draskovics Tibor, Gyurcsány igazságügyi minisztere lett, az ő fizetését 500 ezerről 644 ezerre emelték.

MTI Fotó: Kovács Attila

Szintén Gyurcsány minisztere volt a DK-s Kolber István, aki a fővárosi vagyonkezelő igazgatóságába ült be: ő az eddigi 160 ezer helyett 322 ezer forintot keres majd. Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő (aki Karácsony kampányfőnöke volt) a városüzemeltetési holding vezetője lett. Havi 483 ezret keres majd, korábban 450 ezer járt ezért a pozícióért. Demszky korábbi helyettese, Atkári János a csatornázási művek igazgatóságának tagjaként havi 322 ezer forintot visz haza.

Ellenzéki kifizetőhely lett Budapest

Gyurcsány Ferenc gyámsága alatt alakult meg november 5-én a Fővárosi Közgyűlés. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta: a volt miniszterelnök személyes jelenlétével szimbolizálta befolyását a budapesti döntéshozatalra. A fizetésemelések a politológus szerint azt mutatják, hogy az ellenzéki pártok egyfajta kifizetőhelyként tekintenek Budapestre.

További cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements