A továbbjutás küszöbén a Barcelona

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mai rangadója a Barcelona–Dortmund összecsapás. Mellesleg magyar játékosoknak is szurkolhatunk: Szoboszlai Dominik és Gulácsi Péter is pályára lép csapatával.

Barcelona–Dortmund

A győztes bejut a nyolcaddöntőbe. A két együttes az első fordulóban találkozott, akkor egy vérszegény gól nélküli döntetlen született. A Barcelona nem igazán találja a formáját a nemzetközi színtéren, négy mérkőzésen mindössze négy gólt szerzett, azonban így is vezet a csoportjában. A BL-ben a Barcelona legutóbb 2013 szeptemberében kapott ki hazai pályán, 34 meccse veretlen, ráadásul német ellenfél ellen megnyerte az elmúlt három találkozóját. A Mundo Deportivo katalán lap szerint jövő hétfőn a Barcelona argentin kiválósága, Lionel Messi veheti át az Aranylabdát Párizsban. A lap úgy tudja, hogy Messi a liverpooli Virgil van Dijkot, illetve a Juve ászát, Cristiano Ronaldót előzi meg. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti 21 órától.

EPA/SASCHA STEINBACH

Genk–Salzburg

Szoboszlai Dominik csapatának, a Salzburgnak győzni kell ahhoz, hogy maradjon esélye a továbbjutásra. Ha az osztrákok nem gyűjtik be a három pontot, a címvédő Liverpool és a Napoli kerül a 16 közé. A salzburgiak abból mindenképpen erőt meríthetnek, hogy a nyitófordulóban – többek között a magyar középpályás góljával – 6-2-s győzelmet arattak otthon a belgák ellen. A mérkőzést a Spíler1 tévén láthatjuk.

MTI/AP/Jon Super

RB Leipzig–Benfica

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig történelmi tett előtt áll, ha hazai pályán nem kap ki a Benficától története során először továbbjut a BL egyenes kieséses szakaszába. A portugál csapat a legutóbbi öt németországi fellépésén vereséget szenvedett.

EPA

A mai BL-program

Liverpool–Napoli 21.00 (Spíler2)
Genk–Salzburg 21.00 (Spíler1)
Barcelona–Dortmund 21.00 (M4 Sport)
Slavia Praha–Inter 21.00
Zenit–Lyon 18.55 (Spíler1)
RB Leipzig–Benfica 21.00
Valencia–Chelsea 18.55 (Spíler2)
Lille–Ajax 21.00

…read more

Source:: Lokal.hu – Sport

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements