A fideszes bojkott miatt nem tárgyalta a fóti gyermekváros ügyét a parlament illetékes bizottsága

Hiába próbálta Szél Bernadett az Országgyűlés népjóléti bizottsága elé terjeszteni a fóti gyermekváros ügyét, erre módja se volt: a kormánypárti képviselők egyszerűen távol maradtak a bizottsági üléstől, így még csak elkezdeni se lehetett a munkát a bizottságban, mely a mai ülése második napirendi pontjaként tárgyalta volna az ügyet.

Szél amúgy azt javasolta volna, hogy a kormány azonnali hatállyal állítsa le a hivatalosan Károlyi István Gyermekközpontnak nevezett gyermekvárosban gondozott speciális szükségletű gyerekek gondozási helyének megváltoztatására irányuló eljárásokat, magyarán az elköltöztetésüket; helyezze hatályon kívül a gyermekváros elköltöztetéséről szóló, nem nyilvános kormányhatározatot, és biztosítsa a központ megfelelő működéséhez szükséges forrásokat; állítson fel egy állandó Gyermekvédelmi Egyeztető Fórumot.

Szél Bernadett a Népszavának azt mondta, botrányos, hogy a Fideszt ennyire hidegen hagyja a gyermekvédelem ügye. Egyben jelezte, hogy Kövér László házelnökhöz fog fordulni, hogy kiderüljön, ő mit gondol párttársai munkamoráljáról.

Mivel a parlament őszi ülésszaka a jövő héten véget ér, a téma valószínáleg már csak a februárban kezdődő tavaszi ülésszakon kerülhet újra a bizottság napirendjére. (Via Népszava)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements