Kedvenc helyünk a héten: Pintxo

Amilyen kedvetlenül hagyjuk el a lakást a fagyos, szürke januári reggeleken, épp annyira lélekmelengető betérni a nap végén egy helyre, ahol nemcsak a hőmérséklet, de a mediterrán konyha is derűsebb tájakra repít. Bemutatjuk a spanyol életérzés legújabb képviselőjét, a Pintxót (ejtsd: pincso), ahol a jól ismert tapasokon túl a pireneusi falvak népszerű falatjaival, és autentikus italokkal is megismerkedhetünk, mindezt a belváros közepén, az Egyetem tér mellett.

Aki járt már Baszkföldön, bizonyára találkozott már a helyiek pálcikára szúrt snackjeivel, az úgynevezett pintxóval. A szó maga is pálcikát jelent, amelyre friss, autentikus finomságokat szúrnak, legyen szó padron paprikáról vagy éppen friss garnéláról. Budapesten szerencsére egyre több hagyományos tapas bár nyílt az elmúlt években, viszont ezek a helyek elsősorban a klasszikus vonalat erősítették. Szandra, a Pintxo megálmodója éppen ezt a vonalat szerette volna tovább vinni a pálcikás finomságok behozásával és esetenként újragondolásával.

Szandra évekig utazgatott Spanyolországban, élt Barcelonában és Madridban is, majd 2017-ben költözött haza. A spanyol életfilozófiát és kulináris élvezeteket viszont nem tudta teljesen elengedni, ezért is döntött úgy, hogy megnyitja saját helyét, ahol a tapasokon túl kedvenc pintxóié a főszerep. Észak-Spanyolország kocsmáiban egykor az elszámolt pálcikák után fizettek a vendégek, és sok helyen a mai napig egy hosszú asztalon sorakozik a felhozatal a vitorlás alakú baguette-es ínyencségekből, ami sajnos előbb utóbb a frissesség rovására megy. Szandra éppen ezért a látvány helyett fontosabbnak tartotta, hogy minden alapanyag aznap reggel, szigorú ütemterv szerint érkezzen a spanyol és hazai beszállítóktól, és a félig nyitott konyhában közvetlen rendelés után készítsék el.

Azoknak, akik nem tudnak spanyolul, vagy nem tartoznak a tapasztalt tapaszosok közé, jó hírünk van: az étlap közérthető, rövid, mégis kompakt. Szandra a Mazel tovos Kelemen Áron séffel állította össze egy tartalmas spanyol gasztro-tripet követően, ahol Madridtól Bilbaóig végigkóstolták a térség legjellemzőbb falatjait.

Amit kevésbé szerettek meg eredeti receptúrában, újragondolták, így készül a patatas bravas náluk három különböző krumpliból, vagy a katalán paradicsomos kenyér saját krémes, fokhagymás szósszal, koktélparadicsomból.

Érdemes az étlapról mindhárom kategóriából (vegetáriánus, húsos és tenger gyümölcsei) rendelni egy-egy fogást. A mi kedvenceink a vegetáriánus espinacas con gorgonzola tejszínes spenótja, a pohárban felszolgált sous vide cukkinikrémes sous vide csirke és a füstölt lazastatár pintxo krémsajttal voltak.

Fejenként három pintxóval már abszolút jól lehet lakni, de én azt ajánlom, érkezzünk minél többen, és toljuk az asztal …read more

Source:: Marie Claire

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások