Russell: Sok áldozatba került a Forma 1!

„Mindannyian hamar otthagytuk az iskolát, nem igazán buliztunk és gyakorlatilag sosem ittunk a tinédzser éveinkben.” – fogalmazott a Williams pilótája, George Russell a Formel1.de kérdésére.

Russell maga mellett Alexander Albon és Lando Norris nevében is beszélt. A három brit szorosan követte a trió karrierjét, és Russel elmondása szerint felnéztek egymásra a gokartos időkben. Alexander Albon volt a legidősebb, Norris pedig tényleg felnézett többek között rá is, manapság pedig már az autóversenyzés csúcsán vannak mind a ketten.

Elmondása szerint számukra természetes volt, hogy nem járnak bulizni és úgy alapvetően nem csinálnak olyan dolgokat, amiket a többi tinédzser szokott, mert ez az út a Forma 1-be és mint látjuk, igazuk is volt.

…read more

Source:: Autoszektor.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások