Élete végéig börtönben marad az utrechti merénylő

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy holland bíróság pénteken Gökmen Tanist, aki négy halálos áldozattal járó merényletet követett el egy évvel ezelőtt Utrechtben – jelentette a holland média.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a török származású radikális muszlim férfi terrorista indítékkal követte el a mészárlást.

A vád képviselői a maximális büntetés kiszabását kérték az alperesre, aki korlátolt értelmi képessége és személyiségzavara ellenére is előre megfontolt szándékkal követte el tettét.

Ruud van Veldhuisen bíró az ítélet kihirdetésékor kijelentette, hogy Tanis hidegvérrel vitte végbe a terrortámadást, amely nemcsak Utrecht városát, de egész Hollandiát sokkolta.

Az elítélt nem volt jelent ítélethirdetéskor a koronavírus-járvánnyal összefüggő óvintézkedések miatt. A holland sajtó szerint a per folyamán többször kiutasították a tárgyalóteremből, mert inzultálta a bírókat, az áldozatok hozzátartozóit, valamint “több alkalommal saját ügyvédjét is leköpdöste”.

A férfi tavaly március 18-án nyitott tüzet egy utrechti villamoson. A merénylő a járművön tartózkodók közül három embert megölt és ötöt megsebesített. A helyszínről elmenekülve egy emberre rálőtt, aki pár nappal később belehalt serüléseibe. Az elkövető elfogása után beismerte tettét.

Sajtójelentések szerint a férfinek hosszú bűnlajstroma van, egyebek mellett rablás, nemi erőszak és emberölési kísérlet miatt is összetűzésbe került korábban a törvénnyel.

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások