Teljesen átalakul a háziorvosi ellátás

  • Összevonásokkal, átcsoportosításokkal szervezi át a jelenlegi háziorvosi ellátórendszert egy hozzánk is eljutott minisztériumi utasítás.
  • A cél, hogy a légúti és nem légúti panaszokkal érkező betegek ellátása az alapellátásban is teljesen elkülönüljön egymástól.

Komoly átszervezéseket hajt végre az egészségügyi alapellátásban a napokban a kormány az népegészségügyi hatóságon keresztül.

Járásonként összevonnak több háziorvosi és házi gyermekorvosi praxist, ügyeletet, és „akut betegellátó központokat” hoznak létre helyettük, ahol külön foglalkoznak majd a légúti, és nem légúti panaszokkal jelentkező páciensekkel.

Erről szól az a 444-hez is eljutott miniszteri utasítás, amelyet Kásler Miklós, emberi erőforrás miniszter küldött a járvány elleni védekezésért Müller Cecília országos tisztifőorvosnak 2020. március 21-én, szombaton.

A rendelkezés szerint a járvány elleni védekezésért helyben felelős járási és kerületi tisztifőorvosok feladata, hogy ettől a naptól számítva öt napon belül kialakítsák az alapellátás új rendjét.

A cél az, hogy a légúti panaszokkal – köhögéssel, torokfájással, légzési nehézségekkel – és lázzal, tehát a koronavírus-fertőzés tipikus tüneteivel érkező páciensek fizikailag elkülönüljenek minden más betegtől.A rendelkezés alapján helyi szinten ki kell jelölni olyan rendelőket, amik alkalmasak erre, és az egészségügyi dolgozóknak a legjobb higiénés feltételeket biztosítják: például van bennük öltöző, zuhanyzó, étkező.

Ezekből lesznek az akut betegellátó központok,

ahová bárki mehet majd, akinek mindenképpen orvosi ellátásra van szüksége,

de nem olyan súlyos a problémája, hogy kórházi ápolásra szorul.

A legfontosabb, hogy a nem légúti panaszokkal érkezőket semmiképpen sem láthatja el olyan egészségügy dolgozó, aki előtte légúti panaszosokkal foglalkozott, és az ellátásuk semmiképpen nem történhet légúti betegeket is fogadó helyszínen.

Hogy ezt az elkülönítést hogyan oldják meg egyes járásokban: egy épületen belül két teljesen elkülönülő részleggel, vagy két külön rendelőépület kijelölésével, az az ellátást helyben megszervező hatóság dolga. Annyit mindenesetre előír a miniszteri levél, hogy az ellátásra lehetőleg ne egy váróteremben, hanem szabad téren várakozzanak a páciensek – különösen a légúti betegek – a vírusátadás hatékonyabb elkerüléséért.

A légúti betegeket fogadó akut betegellátó központokban nem dolgozhat majd bárki:

azok az alapellátásban dolgozó orvosok és egészségügyi dolgozók, akik 65 év felettiek és krónikus betegségben szenvednek, semmiképpen sem találkozhatnak a légúti betegeket ellátó akut központokba érkezőkkel.

Az ő helyük azokban a háziorvosi rendelőkben lesz, amelyek a járvány idején ugyan fizikailag zárva tartanak, de a nem sürgős, vagy személyes orvos-beteg találkozót nem igénylő betegek ellátásával „távkonzultáció” formájában még foglalkoznak.

Azok a páciensek, akik felkeresik az akut betegellátó központot, de csak enyhe légúti tünetekkel, láz vagy nehéz légzés nélkül, illetve azok, akik más – személyes vizsgálatot nem igénylő – esetben jönnek,

utasíthatók arra, hogy térjenek haza, és telefonon kérjenek további ellátást.

Azokhoz, akiket akadályoztatásuk miatt otthonukban kell megvizsgálni, nem mehetnek „légúti betegek” ellátásában részt vevő egészségügyi dolgozók – fogalmaz a miniszteri utasítás.

Háziorvosok: Indokolt az átszervezés, de a megvalósítással kapcsolatban sok a kérdés

Az átszervezésről szóló rendelkezés nem több egy kétoldalas dokumentumnál, a gyakorlati feltételek kialakítását teljesen a helyi tisztifőorvosokra bízza. Ők döntik majd el, hány akut betegellátó központot hoznak létre az adott járásban, azok milyen személyzettel működnek majd, és, ahogy már említettük, hogyan oldják meg a légúti és nem légúti panaszos páciensek elkülönítését. A helyi adottságok alapján azt is ők találják ki, elkülönüljön-e a gyermekorvosi és a felnőttorvosi ellátás az új helyzetben.

Több járási tisztifőorvosnak levélben …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások